Nem sokáig örülhetett a zsákmánynak

A bátaszéki egyenruhások alig több, mint egy órán belül elfogták azt a tolvajt, aki egy ellopott kártyáról 150.000 forintot emelt le.

Egy 73 éves bátai nő tett bejelentést 2022. november 30-án délután egy óra körüli időben pénztárca lopásról. Elmondta, hogy egy helyi boltban vásárolt, de a pénztárcáját a kosárban felejtette és mire visszament, azt valaki elvitte. A pénztárcában benne volt egy bankkártya és személyes iratok is.

Az asszony a boltból a rendőrségre telefonált, ahol a kiérkező egyenruhások a boltvezetővel közösen megtekintették a bolt biztonsági kamera felvételeit.  A bejelentő távozása után egy körülbelül 170 cm magas, vékony testalkatú, napszemüveges férfi látható a felvételen, aki a saját kosarából kiveszi a megvásárolt üdítőt, majd átnyúl egy másik kosárba, ahonnan elveszi a pénztárcát és távozik az üzletből.

A bejelentő telefonjára közben üzenet érkezett, hogy a számlájáról valaki több alkalommal összesen 150.000 forintot emelt le Dunaszekcsőn egy ATM-nél. Ekkor a kollégák azonnal a férfi keresésére indultak, majd 14 óra 20 perckor Dunaszekcsőn igazoltattak egy kerékpárral közlekedő, a személyelírással megegyező 32 éves bátai fiatalembert. A ruházatátvizsgálás során előkerült a zsebéből az ellopott bankkártya, a sikeres tranzakciókat igazoló banki bizonylatok és közel 142.000 forintnyi készpénz is. Elszámoltatása során a tolvaj elismerte, hogy a bátai boltban volt korábban vásárolni és ellopott egy kosárban felejtett pénztárcát. Mivel a PIN kód a kártya mellett volt, a zsákmánnyal áttekert a szomszéd faluba, hogy ott pénzt vegyen le.

A férfit előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétségének elkövetése miatt, majd a lefoglalt értékeket visszaadták jogos tulajdonosának.

 

Forrás: police.hu