Ne heverj parlagon! – Környezetvédelmi verseny a parlagfű ellen
Fotó: Szarka Lajos

13 csapat részvételével rendeztek megyei környezetvédelmi versenyt általános és középiskolás diákoknak a megyeháza nagytermében. A szervező a megyei kormányhivatal, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal és az Oktatási Hivatal.

 

A pedagógusok felkészítésével kezdődött a szokásos iskolai vetélkedő, hiszen a mai gyerekeké a jövő, az ő dolguk, a megyében is az egyik legjobban elterjedt, veszélyes gyomnövénnyel kapcsolatban a tudás és az ellene való védekezés. Amolyan prevenció ez, mely persze beláthatatlan időn belül mentesíti világunkat a parlagfűtől. 

„Tanárnő minket felkészített már, internetről gyűjtöttünk feladatokat, és azokat megtanultuk, így készültünk a versenyre. Tudjuk, hogy sokan allergiások a parlagfűre, és sok betegséget okoz” – mondta a verseny előtt Vass Dóra, vásárosnaményi diák.

10 éves a parlagfű elleni védekezésre épülő iskolai vetélkedő hagyománya, éppen azért, hogy ne csak a bírságot szabja ki a hatóság, hanem közreműködjenek a szemléletformálásban. Érdemes minden eddiginél jobban odafigyelni környezetünkre, és azokra a hatásokra, amelyek egészségünket befolyásolják.

„A kormányhivatalnak, mint hatóságnak feladata egyébként a parlagfű ellenőrzése. Azt látjuk, hogy évről évre szükség van rá, mert bizony vannak olyan területek, amelyekre nem kellő figyelemmel vannak a tulajdonosok. Ennek megfelelően terepi ellenőrzéseket tartunk, és a légi felderítés is elindult a tavalyi évben. Igyekszünk ezeket a területeket beazonosítani. Egyébként az egészség az napi téma és napi kérdés, így tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy egészségesen tudjunk élni szülőföldünkön” – mondta köszöntőjében Román István kormánymegbízott.

A szervezők azt remélik, hogy a gyerekeken keresztül a szülők is másképp gondolkodnak majd, tudatosabban élnek a természetben, és óvatosan kezelik az interneten keringő híreket – talán álhíreket –, melyek a parlagfűbalzsam vagy -tea áldásos hatásairól szólnak, ugyanis ezek hatása nem bizonyított.

„Jubileumi alkalom van, 10 éve indult el ez a kezdeményezés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amikor is a parlagfű elleni védekezési módszerek kiterjesztésével, a szemléletformáló kampány keretében a fiatalabb korosztályt is bevontuk játékos vetélkedő formában, és elindult ez a környezetvédelmi verseny. Akkor még nemzetközi szinten, hiszen Romániából is voltak versenyzők, és 10 éve – kis túlzással mondhatom – töretlenül folyik ez a kampány, ami azért is nagyon fontos, mert – csatlakozom kormánymegbízott úr gondolataihoz – földön, levegőben, mindenütt védekezünk a parlagfű ellen, és azt látjuk, hogy még mindig nem elég, még mindig van mit tennünk. Tudjuk, hogy a parlagfű magja sok-sok évig – lehet, hogy lesz ilyen kérdés, ezért nem akarom elárulni, hogy akár 35–40 évig is – csíraképes marad a talajban, tehát évtizedekre előre vannak még feladataink” – így fogalmazott a verseny megnyitóján Jordán László, a NÉBIH igazgatója.

A köszöntők után megkezdődött a munka. Igaz-hamis játék, mozaik- és tesztfeladatok, vagy ábrafelismerés várta a diákokat. Az itt szerzett pontokat összegzik az iskolában készített kisfilmek értékelésével, és így alakulnak majd az eredmények, a helyezések.