Múzeumok Éjszakája – Robotok foglalták el a Kállay Gyűjteményt szombat este

Robotok, különböző digitális eszközök és technikai innovációk – ezek várták a látogatókat a Kállay Gyűjteményben. Az intézmény is csatlakozott szombaton a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz, ebben az évben pedig egy nem mindennapi témával várták az érdeklődőket.

Rendhagyó táncbemutatóval kezdődött a rendhagyó Múzeumok Éjszakája a Kállay Gyűjteményben. A robotok és a robotika került a középpontba szombat éjszaka az intézményben, a digitális világot ismerhették meg a látogatók.

Robot TÉP

Az udvaron egy átalakított elektromos mopedautót is bemutattak a Robot TÉP, vagyis a Robot Tervezés, Építés, Programozás szakkör diákjai.

Ebben gyárilag egy 50 köbcentis robogómotor van, ezt kiszedtük belőle és most egy négy kilowattos motort tettünk bele, egy hatvan voltos rendszer van benne, elől van akkumulátorpakk, ami még fejlesztés alatt áll, majd a Jász-Plasztik fogja ezt szponzorálni, és lesz elől és hátul is akkumulátor benne” – mesélte a járműről Lekli Levente, a Széchenyi István Technikum és Kollégium tanulója.

Levente és a szakkör egy másik diákja, Papp Gergely Gyula Magyarország legnagyobb autókiállítására is meghívást kaptak ezzel a járművel.

Robotok mindenhol

Már a bejáratnál is egy robot fogadta a vendégeket, akik szép számmal és folyamatosan érkeztek a Kállay-házba szombat délutántól. Az udvaron egy Gripen szimulátort is ki lehetett próbálni, a honvédség segítségével pedig akár a lövészetet is gyakorolhatták a vendégek, egészen kis kortól. A látogatókat délután négy órától egészen hajnal egyig várták a szervezők.

Múlt, jelen, jövő

Múlt, jelen és jövő egyszerre vett részt a szombati programokon – mondta köszöntőjében a város alpolgármestere.

A múzeum feladata, hogy őrizze a múltat és átadja, még akkor is, ha olyan korú fiatalok is vannak itt, akik nem értik ennek a történelmi hátterét. A jelenünkben nagyon fontos, hogy mindaz, amit az őseink teremtettek nekünk és átadtak kulturálisan is, azokat tovább örökítsük. Van egy olyan jelen is itt, a kertben és bent a falak között, amely egy igen jelentős emberi okossági innovációt és technológiai innovációt tartalmaz, amely elsősorban a gyerekek jövőjét fogja befolyásolni, de a miénket is valamilyen szinten. Ennek a kettőnek az ötvözése nagyon fontos dolog” – mondta köszöntőjében dr. Ulrich Attila.

A Kállay Gyűjteménytől nem áll messze a digitális világ, a felújított házban modern eszközökön tekinthetik meg például a várostörténeti kiállítást is.

Különleges élmények

Az épületben minden az új technológiákról és a robotokról szólt, még az előadások is, amit az emeleti könyvtárban szerveztek. A kiállítóterem egyik felében a Nyíregyházi Digitális Tudásközpont szakemberei, a másik részén pedig a Nyíregyházi Egyetem Lego Stúdiójának munkatársai és hallgatók várták az érdeklődőket.

Jött az ötlet, hogy egy robotika témát kellene felölelni a Múzeumok Éjszakáján és hál’ istennek sikerült is megvalósítani. Az első partnerekkel való eredményes kapcsolatfelvétel után egyre több cég és egyesület jelentkezett be és adták egymásnak a kulcsot. Így közel száz közreműködője van ennek a Múzeumok Éjszakájának. Az ipari robotoktól a hostess robotokig, a szimulátoroktól kezdve minden megtalálható” – nyilatkozta Dohanics László, a Kállay Gyűjtemény vezetője.

Bűnügyi technikai bemutató és hostess robotok is várták a Kállay-házba érkezőket, akik többek között a 3D nyomtatókat és azok működését is megismerhették és előadásokat tartottak nekik a technikai innovációkról. A múzeum célja, hogy ezzel a témával azokat is becsalogassa az intézménybe, akik talán kevésbé látogatják a kulturális programokat. Ez sikerült is, hiszen az este folyamán rengetegen érkeztek a Kállay-házba.

Kapcsolódó galéria

Múzeumok éjszakája a Kállay Gyűjteményben