Műsorajánló - Irány Hollywood!

A Nemzeti Kulturáis Örökség Napjainak tiszteletére szeptember 13-án tartottak Nyíregyházán, stílusosan az Alpár Ignác által 1895-ben épült Korona Hotelban egy ismeretterjesztő előadást, mely Magyarország épített és természeti kincseit vette lajstromba.

A számtalan műemlék mellett, melyeket Sipos László, a Forster-érmes fotográfus, műemlékvédő, utazó mutatott be igen szubjektív, eddig sehol nem hallott módon, Orémusz Maja rendezvényszervező kalauzolta el a szépszámú közönséget hazánk kevésbé ismert, de figyelmet érdemlő turisztikai látványosságainak világába.

Így került szóba Etyekwood, Európa legjelentősebb filmstúdiója, s láthatóan felcsigázta azoknak a kíváncsiságát, akik még nem jártak a Korda Sándorról elhíresült filmparkban. A mára már rendkívül népszerű látogatóközpontja adta az ötletet ahhoz a műsorhoz, melyet szeptember 21-én tartanak a Nyíregyháza központjában elhelyezkedő impozáns, pár éve barokk stílusban felújított díszteremmel is rendelkező szállóban.

A 18 órakor kezdődő zenés-táncos produkció közénk repíti a filmvilág klasszikusait: Oscar-díjas színészeket, rendezőket és számtalan zeneszerzőt, akiknek világslágereit mindenki dúdolja majd. A Keresztapa örökzöldje éppúgy felcsendül majd Suhanyecz Viktória, Takács Julianna és Ignácz László repertoárjában, mint A misszió, a Házibuli, a Terminál vagy a Karib-tenger kalózai c. filmek fülbemászó dallamai, hiszen a városszerte elismert művésztanárok tolmácsolásában gyakorta hallhatjuk Ennio Morricone, John Williams és más világhírű zeneszerzők műveit.

Amikor pedig az Egy asszony illatában emlékeinkben táncba kezd Al Pacino, a Korona parkettjén az a Bandi testvérpár tangózik majd, akik évek óta a nyíregyházi publikum kedvencei.

Nem is csoda, Bandi Ferenc versenytáncos megszámlálhatatlanul sok bajnokság nyerteseként ma már oktatja az egyik legszebb művészeti tevékenységet. Húga, Johanna a Debreceni Egyetemről érkezik a műsorra, hogy a 11 Oscar-díjat nyert Titanic c. filmóriás főcímdalára rumbázzon, Audrey Hepburnt idézve keringőzzön Sosztakovics muzsikájára, de a pörgős jive is szerepel műsorukban.

Hogy a zene és tánc mellett a szemünk se maradjon éhen, a gyümölcsfaragás mestere, a Biriben élő és alkotó Kigyósi János is színesíti majd a programot.  Megyénk büszkesége a magyar bajnoki cím mellett világbajnoki bronzéremmel is rendelkezik. Sokunk örömére újra felölti díszegyenruháját, előkerül mindentfaragó bicskája, s a gyümölcsök virágokká, az ősz jellegzetes zöldsége, a tök pedig egészen egyedülálló módon arcokká változik majd az arany keze alatt, hogy megidézze a filmek ikonikus alakjait.

Bár az Etyeki filmparkban minden varázslatos díszlet mű, hisz valamennyi épület hungarocellből, fából, legfeljebb fémből készült, jövő szerdán a filmrajongók valódi filmélményt kaphatnak, ugyanis a programot Hollywood legismertebb sztárjainak kivetített képei is kísérik.