Mobilitási és klíma akcióterveket fogadott el a közgyűlés
Fotó: Szarka Lajos

Elfogadták Nyíregyháza Fenntartható Városi Mobilitási Tervét, valamint a Fenntartható Energia- és Klíma Akciótervét a város 2021. évi utolsó közgyűlésén. Ezek mellett döntöttek egy külterületi utak fejlesztésére irányuló pályázatról, illetve elfogadták a tájékoztatót a város elbírálás alatti, megvalósítás alatt álló és lezárás alatt lévő pályázatairól is.

Városi kitüntetések

A testületi munkát megelőzően egy karácsonyi vers hangzott el a Vasvári Pál Gimnázium diákja előadásában, majd elismerések átadásával kezdődött az év utolsó közgyűlése. A „Nyíregyháza Városért” „Bencs Kálmán díj”-at Turóczi Kinga, a Nyírségi Fiatalokért Alapítvány elnöke, az Együtt a Családokért Kulturális Egyesület koordinátora részére adományozta a közgyűlés, az „Együtt Egymásért Burger István-díj” kitüntetést pedig Sinka Jánosné részére. A polgármester Bencs László Emlékérmet adományozott Mátyásné Konczos Zsuzsanna és Pálvölgyi Erzsébet részére, valamint Bencs László Emléklapot Juhász Józsefné és Kardos Lászlóné részére. (Részletes méltatások a cikk végén.)

Nívódíjas Michelin

Ezt követően a Nyíregyháza Város Nívódíja kitüntetést is átadták, melyet a Nyíregyházán 25 éve jelen lévő Michelin Hungária Kft. részére adományozott a közgyűlés. – A kft. városunk egyik legnagyobb foglalkoztatója, jelentős beruházásokkal, felelősségteljesen és környezetbarát módon támogatja munkavállalóit, vevőit és a helyi közösségeket. A Michelin az elmúlt 25 évben több mint 300 millió forinttal támogatott egészségügyi és oktatási intézményeket. Nyíregyházán 10 alkalommal rendeztek Bringafesztivált, amely a közlekedésbiztonságra, az egészségmegőrzésre és környezetvédelemre egyaránt felhívja a figyelmet – hangzott el a méltatásban.

Lakossági véleményeket várnak

A napirend a két közgyűlés között történt eseményekről szóló tájékoztató kisfilm megtekintésével kezdődött, melyet a polgármester szóban is kiegészített. Dr. Kovács Ferenc elmondta: lebontották Örökösföldön a régi COOP ABC épületét, valamint a „dombház” melletti leromlott állapotú, üzemen kívüli régi fényújságot. Mindkét terület további hasznosítására több elképzelés is született, amelyeket a közeljövőben szavazásra, véleményezésre bocsátanak a lakosság körében.

Látogatás Lengyelországból

A polgármester elmondta, december 10-én Nyíregyházára érkezett Konrad Fijolek, Rzeszów, lengyel testvérvárosunk új polgármestere, akivel első alkalommal találkoztak személyesen. Mindketten egyetértettek abban, hogy közös cél a városaink között immár 25 éve fennálló testvérvárosi kapcsolat megerősítése, a sikeres együttműködés továbbfejlesztése.

Pluszban támogatott projektek

– Jó hír, hogy egy kormányhatározatnak köszönhetően a „Nyíregyháza MJV közösségi közlekedésének fejlesztése érdekében 41 db új CNG meghajtású autóbusz beszerzése, töltőállomás létesítése és autóbusz telephely kialakítása” projekt 1 milliárd 99 millió forint többlettámogatásban részesült. Ez lehetővé teszi a telephely kialakításához kapcsolódó, a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás eredményes lezárását, és 2022. évi kezdéssel a kivitelezését. A kormány szintén jóváhagyta a „Zöld város kialakítása Nyíregyháza területén” projekthez kapcsolódó, az elszámolható költségek támogatási összegének növelésére irányuló kérelmünket. A projekt elszámolható költsége a megnövelt támogatás szerint, mintegy 1 milliárd 623 millió forint – közölte a polgármester.

Nincs fertőzött az otthonokban

– Tájékoztatom a közgyűlést, hogy a dr. Szlávik Jánossal készült szemléletformáló interjút minden önkormányzati cégnél, intézménynél és a polgármesteri hivatalban is megtekintették a dolgozók. Ezt általános tesztelés követte a hivatalban, az óvodákban és bölcsődékben. Majd, köszönhetően az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság munkatársainak, kihelyezett munkahelyi oltópontokon is volt lehetőség az oltások felvételére. Jó hír, hogy továbbra sincs igazolt fertőzött a bentlakásos otthonban lakó idősek között – tette hozzá dr. Kovács Ferenc.

Mobilitási terv

A beszámoló elfogadását követően a képviselők elfogadták a Fenntartható Városi Mobilitási Tervet.

„Vannak még viták”

A napirendi pontról Jeszenszki András ellenzéki frakcióvezető elmondta, nagyon jónak tartják, hogy megkezdődött a buszközlekedés rendszerének átalakítása, azonban még látnak hiányosságokat. – Mi azt gondoljuk, hogy az észak-északnyugati városrészt még hatékonyabban kellene majd bekapcsolni a nagykörút felhasználásával majd a dél-délkeleti városrész elérhetőségébe. Természetesen a CNG buszok vásárlásával egyetértünk, és a majdani elektromos átállásra is, hiszen a környezetvédelem nagyon fontos. A telephely kérdésében azonban vannak viták, hiszen a kertváros képviselője nem támogatja azt, hogy a telephely oda kerüljön – mondta a Nyíregyházi Televíziónak Jeszenszki András (Szövetségben Nyíregyházáért).

„Igényvezérelt közlekedés”

A tervvel kapcsolatban Halkóné dr. Rudolf Éva, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, hosszú távú, a közúti és a közösségi közlekedést is átfogó, részletes tervet látunk, amiből sok minden megvalósult már. – Figyelünk a lakossági kezdeményezésekre, hiszen a két legfontosabb része a tervnek az új hálózat és menetrend, bel- és külterületre. 2020-ban és 2021-ben ezek el is készültek a lakosság igényeinek figyelembe vételével, de az élet folyamatosan változik. Az igényvezérelt közlekedés lényege, hogy ha egy iskolaigazgató azt mondja, 5 perccel korábban vagy később érjen oda a busz, azt nekünk meg kell hallani, hiszen a legfontosabb cél, hogy mindenkinek kényelmes, hozzáférhető közlekedést tudjunk biztosítani – nyilatkozta Halkóné dr. Rudolf Éva (Fidesz-KDNP).

Klíma akcióterv

Harmadik napirendi pontként Nyíregyháza Megyei Jogú Város Fenntartható Energia- és Klíma Akciótervét fogadták el a képviselők.

„Frissebb adatok kellenek”

Az ellenzéki Szövetségben Nyíregyházáért frakcióvezetője elmondta, szükséges lenne aktualizálni a tervben található kutatásokat és a számokat. – Furcsának találtuk, hogy egészen régi adatok vannak benne, 2011 körüliek. Szükség lenne frissebbekre, már csak azért is, mert a gépjárművek száma drasztikusan növekedett az elmúlt tíz évben. Mindenképpen szükségünk lesz olyan elemzésre, mely a napjaink környezetvédelmi állapotát tükrözni, és ennek alapján kell a következő évek fejlődési irányait kialakítani – fogalmazott Jeszenszki András.

„Zajlik a megvalósítás”

A városvezető Fidesz-KDNP frakció vezetője szerint ez egy nagyívű, fenntarthatóságról szóló klíma- és akcióterv, amelyet folyamatosan figyelemmel kell kísérni. – 2030-ra szeretnénk elérni azt, hogy legalább 40 százalékkal csökkentsük a légszennyező gázok kibocsátásának mértékét. Sokféle, a tervben lévő intézkedésünk ez irányba hat: energiahatékonysági, épületenergetikai felújítások valósultak meg a közintézményeinkben, s ide tartozik például a kerékpárutak építése is – mondta Halkóné dr. Rudolf Éva.

Utakra pályázunk

Külterületi helyi közutak fejlesztési pályázatán való indulásról is döntöttek a képviselők szerdán. Ennek eredményeként aszfaltburkolatot kaphat a Nyíregyháza–Kótaj elnevezésű összekötő úthoz, azaz a Buji úthoz csatlakozó Mátyásbokor elnevezésű külterületi közút kiépítetlen szakasza, mintegy 500–550 méter hosszon, valamint a Mátyásbokor úthoz csatlakozó Csernyikbokor út kiépítetlen szakasza, közel 150–200 méter hosszon.

57 projekt folyamatban

Ezt követően a közgyűlés elfogadta a tájékoztatót Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának elbírálás alatt lévő, megvalósítás alatt álló és lezárás alatt lévő, összesen 57 darab pályázatáról. A továbbiakban elfogadták még a közgyűlés jövő évi munkatervét, összefoglaló ellenőrzési tervét, valamint az Értéktár Bizottság 2021-ben végzett tevékenységéről szóló beszámolóját is.

Sportos döntések

A testület többek között elfogadta a 2022. évi Sport célfeladatok meghatározásáról szóló előterjesztést, melynek eredményeként a 2022. évi költségvetési rendeletben a sport célfeladatok támogatására 82 500 000 forint keretösszeget állapítottak meg, ezt követően pedig megszavazták a Nyíregyháza Spartacusnak szánt 65 millió forintos szponzori szerződést is.

37 térfigyelő kamera

Az idei költségvetésben 35–40 darab térfigyelő kamera telepítésére szükséges pénzösszeg lett jóváhagyva. A közterületi térfigyelő rendszerről szóló önkormányzati rendelet módosítása értelmében rendeletbe vezették át a képviselő-testület tagjai által jóváhagyott 37 térfigyelő kamera telepítési helyszíneit.

Nyíregyháza Város Nívódíja: Michelin Hungária Kft.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nyíregyháza Város Nívódíja kitüntetést a Michelin Hungária Kft. részére adományozta. A Michelin Hungária Kft. 25 éve van jelen Nyíregyháza gazdasági, társadalmi életében. A minőségi termékeiről méltán híres világcég aktív részese városunk közösségi életének, rendezője a nagysikerű Michelin Bringafesztiváloknak. A kft. városunk egyik legnagyobb foglalkoztatója, jelentős beruházásokkal, felelősségteljesen és környezetbarát módon támogatja munkavállalóit, vevőit és a helyi közösségeket. Munkavállalóival való kapcsolata olyan közös értékeken alapszik, mint a tisztelet, párbeszéd, a bizalom, valamint a magas minőségű termékek és szolgáltatások iránti elkötelezettség. A cég társadalmi felelősségvállalás keretében végzett tevékenysége példaértékű és elismerésre méltó. A Michelin az elmúlt 25 évben több mint 300 millió forinttal támogatott egészségügyi és oktatási intézményeket. Nyíregyházán 10 alkalommal rendeztek Bringafesztivált, amely a közlekedésbiztonságra, az egészségmegőrzésre és környezetvédelemre egyaránt felhívja a figyelmet.

„Nyíregyháza Városért” „Bencs Kálmán-díj”: Turóczi Kinga

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Nyíregyháza Városért” „Bencs Kálmán díj”-at Turóczi Kinga, a Nyírségi Fiatalokért Alapítvány elnöke, az Együtt a Családokért Kulturális Egyesület koordinátora részére adományozta. Turóczi Kinga szakmai munkásságát a közösségépítés, és az ehhez kapcsolódó szervezés tölti ki. Tevékenységének fő célja a gyerekek, fiatalok és családjaik támogatása, életkörülményeik javítása, képességeik fejlesztése és a tehetséggondozás. Időt, energiát és szakmai tudást nem kímélve nap mint nap azon fáradozik, hogy Nyíregyháza lakosságának olyan programokat szervezzen és olyan szolgáltatásokat nyújtson, mely eseményeken minden korosztály megtalálja a kedvére valót. Különös érzékkel és figyelemmel fordul a fiatalok felé, talán ennek is köszönhető, hogy programjain a fiatalok szívesen vállalnak önkéntes tevékenységet. Egyik kiemelkedő, népszerű tehetséggondozó programja a térítésmentesen látogatható balett, mely egészen kicsi kortól biztosít mozgásformát a gyerekek számára. Elhivatottságával, a közösségért végzett áldozatos tevékenységével méltán érdemelte ki az elismerést.

„Együtt Egymásért Burger István-díj”: Sinka Jánosné

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése az „Együtt Egymásért Burger István-díj” kitüntetést Sinka Jánosné részére adományozta. Sinka Jánosné egész pályafutása során a betegek, idősek ellátásában dolgozott, kezdetben egészségügyi, majd a szociális ellátási szférában. Több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik az idősgondozás terén. 1999-től a Szivárvány Idősek Otthonában, majd 2005-től a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központban dolgozik, kezdetben házigondozóként, jelenleg az idősek nappali ellátása területén látja el feladatait. Kimagasló szakmai tevékenysége, precíz munkavégzése mellé lelkiismeretesség és megbízhatóság társul, kiérdemelve ezzel ellátottjai és munkatársai, a környezetében élők tiszteletét és szeretetét. Elkötelezettsége, emberi tartása, és szakmai munkássága követendő példaként állhat városunk közössége előtt.

Bencs László Emlékérem: Mátyásné Konczos Zsuzsanna

Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere a Bencs László Emlékérmet Mátyásné Konczos Zsuzsanna részére adományozta. Nyírszőlősön Mátyásné Konczos Zsuzsannát mindenki ismeri. Nemcsak a Szőlőskerti Angol Kéttannyelvű Tagintézmény, hanem Nyírszőlős közösségének is ismert és megbecsült tagja. Szülők, gyerekek, pedagógusok, iskolai dolgozók, szomszédok és falubeliek is kedvelik és tisztelik. Agilis, mindig munkára kész és a megoldásokat kereső személyisége magával ragadja munkatársait, az intézmény dolgozóit. Lényeglátóan, segítően fordul minden vele kapcsolatba kerülő emberhez, mindenkihez van jó szava, sokszor erőn felül, fáradságot nem kímélve segíti a körülötte élőket, gyerekeket, dolgozókat egyaránt. Az évek során sokat tett Nyírszőlős jó hírének emeléséért és közösségi életéért. Minden iskolai rendezvényen, falunapon, a Nyírszőlősi Közművelődési Színtér programjának szervezésében részt vett, szabadidejét, hétvégéit is feláldozva dolgozik napjainkban is a nyírszőlősi közösségért. Elkötelezettségével méltán érdemelte ki a környezetében élők tiszteletét, szeretetét és megbecsülését.

Bencs László Emlékérem: Pálvölgyi Erzsébet

Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere a Bencs László Emlékérmet Pálvölgyi Erzsébet részére adományozta. Pálvölgyi Erzsébet több mint húsz éve dolgozik és végez példamutató munkát a mandabokori óvodában, nagy türelemmel és szeretettel a gyermekek iránt, de önkéntes munkájával a közösségi életet is jelentősen gazdagítja. Folyamatosan képezi magát, fejleszti ismereteit, tudását. Lakókörnyezetében rendkívül segítőkész, empatikus embernek ismerik. Szabadidejében fáradságot nem kímélve önzetlenül segíti az arra rászoruló embereket. 2011-től alapító alelnöke a Generációk Egyesületének, ahol aktívan szervezi a programokat, látja el az egyesület működésével kapcsolatos feladatokat. A helyi közösség életének aktív és oszlopos tagja, akire a lakóközösség mindig számíthat. Az egyesület 10 éves munkája alatt nagyon sok értékes tapasztalathoz juttatta a külterületeken élő családokat, ápolta a tirpák hagyományokat, segítette az egyesületi programokat. Munkájával, személyes példájával hozzájárult a környezetében élők önbizalmának növeléséhez, személyes kapcsolataik erősödéséhez. Családi, munkahelyi és közösségi élete egyaránt példaként szolgálhat a környezetében élők számára.

Bencs László Emléklap: Juhász Józsefné

Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere a Bencs László Emléklapot Juhász Józsefné részére adományozta. Juhász Józsefné Anikó Nyírszőlős közösségének oszlopos és elismert tagja. 1983-tól sok éven át dolgozott a Szőlőskerti Angol Kéttannyelvű Tagintézményben, kezdetben gyermekfelügyelőként, majd a gondnokságon végzett munkájával szolgálta a közösséget, ezután lett az intézmény konyhájának élelmezésvezetője. Mindig szerénység, megbízhatóság és lelkiismeretes munka jellemezte. Ahogy az elismerésre felterjesztő javaslatában megfogalmazta: Fáradságos hajnali kelések, gorlicei lengyel csoportok nyári vendéglátása, hosszú munkaidők, a nyírszőlősi iskola és a közösség báli estéinek pitymallatig tartó helytállása, a falunapok, majd a közművelődési színtér munkájának lelkes és önzetlen segítése jellemezte munkáját. Egy sokszor láthatatlan birodalmat irányított fáradhatatlanul, mindig a megoldások keresésére törekedve. Nyírszőlős megbecsült, mindenki által tisztelt és szeretett lakója immár jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölti, de a közösség szeretete és megbecsülése továbbra is körbeöleli őt.

Bencs László Emléklap: Kardos Lászlóné

Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere a Bencs László Emléklapot Kardos Lászlóné részére adományozta. Kardos Lászlóné 2007 óta vezeti a Dialóg Nyugdíjas Egyesületet, s az eltelt évek alatt nagyon jó közösségi légkört alakított ki. Mindenkire odafigyel, ha szükségét látja, segítséget nyújt. Mindennapjait a közösségért való tenni akarás tölti ki, sok társadalmi munkát vállal, ha kell, ruhagyűjtést szervez, vagy segít az ebédosztásban a Vöröskeresztnek. Rendszeresen mozgósítja a tagságot, és ő maga is részt vesz a megyei és városi szövetségek, valamint a város rendezvényein. A generációk közötti kapcsolatok erősítésének jegyében közvetlen, jó kapcsolatot alakított ki a Bem József Általános Iskolával, ahová – amikor a pandémiás helyzet azt lehetővé tette – évente több alkalommal is ellátogatott az egyesülettel kézműves foglalkozásra. Elkötelezettségével és a közösségért végzett áldozatos tevékenységével méltán érdemelte ki a környezetében élők tiszteletét és szeretetét.

Kapcsolódó galéria

Városi Közgyűlés 20211215