Mobil röntgent kapott a kórház – Az ágyak felszabadítása és Covid-helyzet a megyében
Fotó: Szarka Lajos

36 millió forintos mobil röntgen készüléket vásárolt a kórház alapítványa a helyi vállalkozók adományaiból. Az új eszköz segítségével a betegágy mellett tudják megcsinálni a vizsgálatokat, ez pedig nagy segítség a járvány időszakában, illetve a súlyos betegek esetében. A koronavírus kapcsán egyébként Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az egyik térség a három közül, ahol nem történt haláleset a járvány miatt.

Egy 36 millió forintos eszköz segíti ezentúl a szakemberek munkáját itt a Jósa András Oktatókórházban. Az új készüléket a helyi vállalkozók, több mint 200 fő adományából tudta megvásárolni a kórház alapítványa. A gyűjtést kezdeményezők úgy nyilatkoztak, büszkék arra, hogy sikerült megvalósítani a tervüket, sőt, sokkal nagyobb összeget sikerült összegyűjteniük mint amire először gondoltak.

Online jött az ötlet

Berettyóújfalunak két nap alatt gyűjtöttek össze a helyiek 14 millió forintot, a közösségi oldalon látták ezt a nyíregyháziak, innen jött az ötlet.

„Az első hét után egy picit lankadt a lelkesedés, mivel nem úgy gyűltek az összegek, ugye ez a két napos sztori ugye benne volt, viszont sikerült felnyitni a nyíregyházi nagyvállalkozóknak, illetve megyei nagyvállalkozóknak a szemét, akik büszkén álltak ide az ötlet mellé és így gyakorlatilag nem csak az a 14 millió forint, hanem 36 és fél millió forint fölött sikerült összegyűjteni. Nekünk két hét kellett hozzá, nem két nap, de nagyon jó érzés az, hogy tényleg sikerül egy olyan dologgal segíteni a városnak, ami nem csak a vírushelyzetben ad nagy segítséget, hanem a mindennapokban is tudják használni ezt a készüléket a városban és a megyében egyaránt.” - mesélte Humicskó István helyi vállalkozó, a gyűjtés másik ötletgazdája Dudás László mellett.

A kórház döntött a gépről

Az összeget a kórház alapítványa kapta és a szakemberekre bízták, hogy milyen készüléket vásároljanak az adományból. A gyűjtést szervezők azt is kiemelték, a jövőben is szeretnék segíteni az egészségügyi intézményben dolgozók munkáját. Azért döntöttek végül a mozgatható, digitális röntgen mellett, mert a fertőző betegeket el kell különíteni a többi betegtől, így őket nem tudják a beépített nagy kapacitású röntgen készülékekhez vinni. Az eszközt nem csak a járvány idején tudják használni, vannak olyan súlyos állapotú más betegek, akiket szintén nem lehet egy adott osztályról elmozdítani, nekik a helyszínen kell elvégezni a felvételeket, leggyakrabban a mellkas röntgent.

Modern, gyors diagnosztizálás

Vannak más mobil röntgen eszközök is a kórházban, ez azonban egy jóval modernebb típus.

„Olyan detektorral rendelkezik, ami wifi által van összekötve a készülékkel, tehát nem kell a detektor, amire a felvétel készül, nem kell egy kábellel összekötni a géppel és így lényegesen egyszerűbb a felvételt elkészíteni.” - közölte Dr. Baranyai Beatrix radiológiai osztályvezető főorvos.

Vírus a megyében

Az országban három megye van jelenleg, ahol nem volt halálos áldozata a koronavírus-járványnak, ezek közül az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Ez az itt dolgozó szakemberek munkájának és a háttérszolgáltatást nyújtók közös eredménye, mondta Dr. Adorján Gusztáv főigazgató a hétfői sajtótájékoztatón. Az elmúlt időszakban sokat beszéltek az üres kórházi ágyakról, a megyei adatokat is szerette volna tisztázni a főigazgató.

Felszabadított kórházi ágyak

„Nekünk az egészségügyben készenlétben kell, hogy legyünk. Az elmúlt időszakban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház egész telephelyén 1391 ágyat kellett szabaddá tennünk covid ellátásra. Ennek egy megfelelő számú részét kellett lélegeztetésre alkalmassá tenni, tehát biztosítani a gázellátást, oxigén és orvosi gázellátást. Csak egy példaként, a teljes sebészeti tömböt ki kellett üríteni ahhoz, hogy ezt az ágyszámot tudjuk biztosítani, illetve a telephelyeinken, Mátészalkán, Fehérgyarmaton, Vásárosnaményban, illetve a Sóstói úti telephelyen is kellett ágyakat szabaddá tenni. Most jelenleg 80 százalékot tudunk visszaállítani, ez folyamatos, de még mindig az 1391 ágynak a 20 százalékát azt biztosítanunk kell.” - közölte Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

A megyében mintegy 4000 szociális ágy van, ha ott egy olyan mértékű fertőzés bekövetkezett volna, mint például Budapesten, ahol az ott élők mintegy 50 százaléka megbetegedett, akkor nagy szükség lett volna a szabad ágyakra – tette hozzá a főigazgató. A koronavírus világszerte jelen van még, ezért van szükség a további készültségre is.