Mit kell tenni, ha beszakad alattunk a jég? – Tanácsok, melyek akár életet is menthetnek
Fotó: Illusztráció

A téli szabadidősportok Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendenek, és ez alól a korcsolyázás sem kivétel. A mesterséges jégpályákkal szemben sokan a természetes felületeket részesítik előnyben, ennek azonban komoly veszélyei is lehetnek.

Nyíregyházát tekintve fontos kiemelni, hogy amint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a Bujtosi Városliget tavának jegén szigorúan tilos és életveszélyes korcsolyázni, erre több tábla is figyelmeztet a helyszínen.

Magyarországon minden tónak van üzemeltetője, ami lehet egy önkormányzat vagy horgászegyesület is. Ők azok, akik kijelölhetik a korcsolyázásra alkalmas a területet, melyet a közösség számára lehetővé tesznek.

A kellő hízásban levő jéghez több napon keresztül tartós mínusz 10 fok körüli hőmérsékletre van szükség, mellyel elérhető az a 10–12 centiméteres jégvastagság, ami már biztonságosnak mondható.

– mondta Dóka Imre, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának helyettes szóvivője a hirado.hu-nak.

Hozzátette: a tó üzemeltetője ezután léket vág a jégen, és megvizsgálja az alkalmasságát. Ha úgy állapítja meg, hogy a közösség használhatja korcsolyázásra a felületet, akkor kijelöli a biztonságosnak vélt zónát.

Csak az üzemeltető által kijelölt területen lehet az állóvizek jegén korcsolyázni, egyéb esetben tilos.

– emelte ki.

Még az alkalmasnak vélt felület is lehet veszélyes

Ha alkalmassá is válik a vízfelület a korcsolyázásra, akkor is kellő körültekintéssel kell eljárni, hiszen vannak olyan mesterséges folyások, bomlási folyamatok, amelyek befolyásolják a jég vastagságát. Ezáltal lehet, hogy

egy ponton tíz, míg egy másik ponton hat centiméter vastagságú a jég.

Ha reccsenés, roppanást hallunk, akkor biztosan valahol meg fog nyílni alattunk a jég, ekkor óvatosan távolodjunk el a helytől.

– tette hozzá.

A legveszélyesebb, amikor a jég alá esve valaki elveszti a tájékozódási képességét, mivel ha nem sikerül megtalálnia a léket a jégen, az fulladáshoz vezethet. Ilyenkor nehéz a vízből kiutat találni, mert eleve tört fény érkezik be, vagy akár teljesen sötét is lehet, hiszen minden tó különböző.

Többen menjenek korcsolyázni, mert akkor tudnak egymásra figyelni. Mindenképpen érdemes úgy készülni, hogy testhez simuló, minél kevesebb vizet felszívó rétegek legyenek a korcsolyázókon, hiszen ha a testsúlyhoz hozzáadjuk a vizes ruha súlyát, az már jelentős teher lehet.

– fogalmazott.

Ha beszakad a jég, őrizzük meg nyugalmunkat

Ha az elvékonyodott jégréteg beszakad valaki alatt, a legfontosabb, hogy ne essen pánikba. Az első lépés, hogy minél gyorsabban kapálózás nélkül jusson vissza a víz felszínére. A lehető legnagyobb testfelülettel próbáljon meg felfeküdni a víz vagy a jég felszínére és úgy próbáljon meg kijutni.

– fejtette ki.

A szóvivő a kijutáshoz a jég felszínén a mellúszáshoz hasonló mozdulatokat javasolta, valamint elmondta, az is nagy segítség lehet, ha van a bajba jutottnál olyan tárgy – például kulcs – mellyel meg tud kapaszkodni a jégfelületen és ki tudja húzni magát a szárazföldre.

A legfontosabb, hogy a bajba jutottakon ne úgy próbáljunk meg segíteni, hogy azzal a saját életünket ne kockáztassuk.

Faággal, vagy összekötött ruhákból készített „kötéllel” tudjuk elősegíteni a kijutását.

Ha valaki alatt beszakad a jég, a 112-es segélyhívót kell tárcsázni, majd a kezelőnek elmondani, hogy hol és kik vannak veszélyben. A diszpécser az eset helyszínére tűzoltót és mentőt is küld. A tűzoltóknak speciális eszközei vannak a mentésre, a mentők pedig olyan felszereléssel rendelkeznek, mellyel meg tudják előzni a gyors kihűlést.

A jeges vízből a szárazföldre kijutók hipotermiás állapotba is kerülhetnek, de fontos szem előtt tartani, hogy fokozatosan kell felmelegedniük.

Amikor kihúzzuk a bajba jutottat, ne egyből forró helyre vigyük, mivel fontos, hogy a fokozatosság elvét fenntartsuk. Langyos, de nem forró vízből ihat egy-egy kortyot, és a mentők kiérkezéséig igyekezzünk száraz réteggel betakarva melegíteni őket.

– mondta Dóka Imre.

A jégre kóborolt háziállatokhoz is segítséget kell hívni

Sokszor kóborolnak el a kutyák, házikedvencek, melyeket gazdáik a szárazföldre akarnak hozni, a jég vastagságát azonban ránézésre nem lehet felmérni. Ilyen esetben mindenképpen hívjanak segítséget, mert ha az állat a jégen tartózkodik, nagyobb probléma nem lehet. Azzal csak tetézni lehet a bajt, ha a gazdája alatt is beszakad a jég.

Tavaly a vízből és jégről 45–50 esetben vettek részt a tűzoltók az emberek és állatok mentésében.

Magyarországon az időjárási körülmények egyelőre még nem adottak ahhoz, hogy a jég hízásnak induljon, ezért a korcsolyázók inkább a mesterséges, erre kialakított pályákon hódoljanak szenvedélyüknek.

 

Forrás: hirado.hu