„Mesél” nyíregyháza régi-új vasútállomása - A modern építészet jegyében
A modern építészet jegyében

A városunk modern épületeit bemutató sorozat újabb darabjának címében azért van ott az „új” jelzõ, mert már volt két régi is, amiket a történelem elsodort. Más kérdés, hogy ezt az újat is felújították, sõt, újabb beruházás készül a vasútállomásnál. De Kulcsár Attila Ybl-díjas építész most azt vizsgálja szakmai szempontból, ami éppen látszik, s amire még emlékezhetünk.

A városok kapui a vasútállomások lettek az első vonatok megérkezése óta. A közutak melletti helységnévtábla csak a belterület határát jelzi.

Az első és második

A város első indóháza 1858-ban készült el, olyan volt, mint a mai püspökladányi. A másodikat, 1910-ben Pfaff Ferenc, a kor neves vasúti építésze tervezte eklektikus stílusban, megyeszékhelyekre szánt reprezentációval. Ez a nagyszerű épület az 1944-es angol bombázások során megsemmisült. Nem volt megmenthető.

A modern építészet jegyében

Lebontották romjait, és a záhonyi fővonal mentén elsők között építették fel a hároméves terv keretében az új MÁV állomást. Az építészet stílusforradalma, ahogy évszázadok során máskor is, ekkor is késésben volt a nyugati divatokhoz képest. A két világháború között kibontakozó Bauhaus nevű modernizmus, nálunk csak néhány magánvilla külsején mutatkozott meg addig. Városunkban a konzervatív rendszer állami beruházásai a művészeti restauráció jegyeit viselték magukon, a modernek gúnyos megjegyzéseivel „műkő barokknak” titulált házak épültek, mint a katolikus bérpalota a belvárosban. A szovjet szocreál a csapatokkal együtt begyűrűzött a képzőművészetbe – lásd Irodaház –, de az újjáépítés kapkodásai közepette néhány Bauhaus épület is meg tudott valósulni előtte. Ilyen a MÁV állomás felvételi épülete. Akkor még az UVATERV – ez az út- és vasútterveket készítő cég – sem létezett. Ezt a házat egy Mélyépítési Tudományos Intézet tervezte alkalmi szerzőgárdával. Építésze Bahradniczky Jan lengyel vasúti mérnök, szerkezeteit Vásárhelyi Boldizsár műegyetemi professzor vetette papírra. Így lehetett ez a ház az úgynevezett modern építészet egyik első hazai reprezentánsa – a szocreál előtt.

Korabeli szolgáltatások

A város felőli oldalon gépkocsi beálló fogadta az utasokat, valamint a villamos és a kisvasút megállója is itt volt. Az állomás az utasforgalmi és a vasútüzemi funkciókat foglalta magába. A várótermet söntés, étterem, kisbolt szolgálta ki, és itt foglalt helyet az utasellátó szolgáltatás bázisa. Volt diákváró, kultúrváró, kisgyermekes váró kiságyakkal és nagyokkal a szülőknek, a reggel induló, vonatokra várók részére... Fodrászat, hogy szép legyen a kislány, ha hazaérkezik. Volt poggyászfeladó, ha csirkét, kutyát utaztattál, szánkót vagy biciklit. És padok sorakoztak a hatalmas váróteremben, mert hosszú volt a várakozás a csatlakozásokig és az utazás is kétszerese a mai menetidőknek.

Irányítótorony

A vasútforgalmi oldal karakteres eleme a perontető mellett a forgalomirányító tornya volt, amelynek ablakaiból a pályaudvar egészét és a bejövő sínpárokat jól lehetett látni. Innen vezényelték a forgalmistákat, kalauzokat, kocsi rendezőket, mert az utasforgalom mellett erről a helyről irányították a teherforgalmat is a sokadik vágányokra... A gurítódombról legördülő tehervagonokat a különböző irányokba induló szerelvényekhez kellett sorolni, kapcsolni. Itt volt a posta is kezdetben, innen indultak a levelek és a csomagok a postavagonba, és a pénzes kazettákat is itt adták fel.

Megújulás komfortosítással

A vasútvonalak az ország ütőerei voltak, a személy- és teherforgalom nyomvonalai. Azért is bombázzák le őket háborúk idején. A társadalmi átalakulások legalább ilyen érzékenyen érintik a vasutat. A személyforgalom és az áruszállítás közútra terelése, valamint a piacok átrendeződése változásokat kívánt. A vasút a komfortosítással reagált rá világszerte, ezért 2000 és 2002 között a város eme kapuja is jelentős korszerűsítésen esett át. Peronok, aluljárók épültek, és az épület kívül-belül megújult. A vakolt felületek nagytáblás kerámia burkolattal lettek másabbak.

Új kapuzat és előtető

A városi oldal pedig kicsit túlságosan is reprezentáló kapuzatot kapott. A látványos előtető mentsége, hogy egyúttal a kisvasút váróperonja akart lenni. A sors iróniája, hogy azóta nem járt arra egy se, 2009-ben leállították. De ez a mi „Trianonunk”, hátha visszatér és elfoglalja helyét a város történelmi közlekedésében. A pályatesti oldal is új előtetőt kapott, de megőrizte a forgalomirányító torony kiemelt szerepét. A szikár, funkcionalista, modern épület puha ívekkel, látványos szabálytalanságokkal lopta magát az esendő utasok szívébe, és tette szerethetővé a késések ellenére is. A terveit nyíregyházi építészek, Kovács Rita és Végh József készítették.

Intermodális

Milyen a sors, újabb modernizálás vár az állomásra. Jön az úgynevezett Intermodális Központ. Ez az unióban már sok helyen megvalósított komplex vasúti-közúti csomópont, amelyben szintben elválasztva mozgólépcsőn, lifteken bonyolódik a személy- és teherforgalom, a helyközi, helyi és átmenő forgalom átrendeződik. A taxik és a parkolás is kiemelt helyet kap benne, része lesz posta, és helye lesz az egyéb szolgáltatásoknak is. Megváltozik az állomás előtti tér is. A konkrét, nyíregyházi tervek még készülőben vannak. Debrecenben is lesz ilyen beruházás, de egyelőre még nem kezdtek hozzá. Addig nyugodtak lehetünk mi is...