Megvédték címüket a szabolcsiak

Június 12-13-án bonyolították le a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos pontszerző bajnokságának egyik részét képező kispályás labdarúgótornát Budapesten, a BKV Előre sportpályán. A kétnapos kemény küzdelem a szabolcsiak győzelmével és címvédésével zárult.


A bajnokságra tizennyolc megye, illetve a fővárosi igazgatóság mellett a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, valamint a Gazdasági Ellátó Központ is nevezett.

Az első napon a selejtezőcsoportok sorsolása után kétszer tizenöt perces körmérkőzések következtek, ahonnan a csoportok első és második helyezettje jutott be a szerdai nyolcaddöntőbe.

A csapatok küzdőszelleme mindvégig példás volt, pedig a negyvenfokos hőség, a napsütés és a műfüves pálya forró párája erősen próbára tette még a szurkolókat is.

A második versenynapon már egyenes kieséses rendszerben zajlott a küzdelem. A döntőket is rendületlen elszántsággal vívták meg a csapatok. A legjobb négy közé végül Bács, Békés, a fővárosiak és Szabolcs válogatottja jutott.

A döntőben 1-1 után idegőrlő, hatkörös büntetőrúgásokkal a szabolcsiak legyőzték Békés csapatát, így tavalyi bajnoki címüket megvédve ők vihették haza az elsőségért járó kupát, illetve a tornagyőzelmet jelképező vándorserleget is.


Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság