Martinkovics Máté társulati tag lesz

A balek címû bohózat premierjén a közönség olyan fergetegesnek találta alakítását, hogy nyíltszíni tapssal jutalmazta az ifjú színészt, aki a napokban kapja meg diplomáját a Színház- és Filmmûvészeti Egyetemen. Milyen érzésekkel fogadta, amikor szerzõdést ajánlottak a teátrumunkban? – kérdeztem tõle.

– Remek feladatokat kaptam itt korábban, s a következõ évadbeliek is ilyennek ígérkeznek – felelte Máté. – Emellett biztonságot is nyújt számomra a Móricz Zsigmond Színház. Tudtam azonban, hogy így a következõ évben nehezebben tudok részt venni budapesti produkciókban, pedig igénylem a több helyen, több alkotóval való munkát. Kisebb kapunyitási pánik lett úrrá rajtam, hiszen életemben elõször lesz munkahelyem, és ez elkötelezõdést vár tõlem, de úgy érzem, jól döntöttem. A közönség és a kollégák visszajelzései is megerõsítettek ebben.

 

A Fõfõnöktõl A balekig

 

Máté a Fõfõnök címû darabban lépett itt elõször színre. Mint elmondta, remek találkozás volt ez Koltai M. Gábor rendezõvel, a kollégákkal és a mûvel. Pont akkora a szerep, ami nem nyomasztotta, ugyanakkor lehetõséget adott a megmutatkozásra. A Leenane szépe azért is fontos volt számára, mert háromszor annyi alkalommal játszotta, mint az összes többi elõadást, hiszen középiskolai bérletben is bemutatták. Mindig csak ketten voltak egyszerre a színpadon, emiatt elmélyült, érzékeny pillanatok születhettek meg a partnerekkel, így nem fáradt el az elõadás a sokadik alkalom után sem. Az Asszony asszonynak farkasa Gennyesije volt a legnehezebb feladat számára, hiszen olyan sötét színeket kellett elõhoznia magából, amelyek nehezen jöttek. A balek az egyedüli, amiben nagyszínpadon lépett színre, ahol másként kell megszólalni, játszani, mint a Krúdy Kamara intimebb légkörében. Fehér Balázs Benõ rendezõvel dolgozni számára felszabadító érzés volt, kedvelte energikusságát, ötleteit, bátorságát. A napokban mutatta be Máté a MÛvész Stúdióban nagy sikerrel az Egérlyukból címû monodrámát, ami Dosztojevszkij mûve alapján készült.

 

Havonta jelentkezik az Egérlyukból

 

– Az osztályfõnökünktõl, Zsámbéki Gábortól azt a feladatot kaptuk, hozzunk létre egy produkciót, amiben legalább negyven percig egyedül vagyunk a színen – folytatta. – Így megtapasztaljuk annak a nehézségeit, ha csak magunkra számíthatunk. Hosszas keresgélés után bukkantam a Feljegyzések az egérlyukból címû mûre. Bizonyos részeknél iszonyatosan személyesnek éreztem, aktuálisnak, okosnak. Sok emberben látom a harag, a sérelmek túlburjánzását, a bezárkózást, hogy túlagyalják a dolgokat, ezért nem cselekszenek. Ez a veszély nálam szintén jelentkezik néha, így az elõadás figyelmeztetõ lövés számomra is. Nagyon örültem, hogy Nyíregyházán is bemutathattam, s õsztõl havonta egy alkalommal ismét eljátszhatom majd. A nyaram szintén mozgalmas lesz. Az Egynyári kaland címû tévésorozatban fogok egy kisebb szerepet játszani. Több fesztiválon is fellépek olyan produkciókkal, amelyeket a Jurányi Inkubátorházban és a Színmûvészeti Egyetemen készítettünk idén. Nagyon szeretek utazni; ezúttal Grúziába készülök. Az új évadban játszom a Gyilkosság meghirdetve címû krimiben Zsótér Sándor rendezésében, az Oscar címû bohózatban, a Hamupipõke címû zenés mesében és a Bob herceg címû operettben.

(Szerzõ: Sz. Kántor Éva)