Martin György, Bartók Béla és Kodály Zoltán nyomdokaiba léptek Nagyidán és Nyíregyházán!
Fotó: Trifonov Éva

A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program egyik különleges projektjének célja a néptáncos és népzenei tradíciók revitalizálása volt. A megvalósítók többek között a határtérségben eddig kevéssé ismert zenéket, táncokat is gyűjtöttek, tanulmányokat készítettek.

A szlovák-magyar határmenti régióban a még élő néphagyományok felkutatása volt az elsődleges célja az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program, LiTE elnevezésű projektjének. Virgo Richárd projektmenedzser elmondta:

A fő cél az volt, hogy a még rendelkezésre álló néprajzi elemeket egy szakértői csoport rögzítse a határ mindkét oldalán, tekintve, hogy a határmenti térségnek a hagyománya közös.

Így a projekt megvalósítói, azaz a nyíregyházi Igrice Néptáncegyüttes és a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes szakemberi Martin György, Bartók Béla, valamint Kodály Zoltán nyomdokaiba léptek: táncokat és zenéket kutattak, tanulmányokat készítettek a határ mindkét oldalán! Nagy Zsolt, az Igrice Néptánc Együttes Közhasznú Egyesület elnöke kiemelte:

Mándok, Tiszamogyorós, Tiszabezdéd településekről – hogy csak a mi megyénket említsem – több mint 200 oldalnyi írott anyagot sikerült összeszednünk, több mint 30 énekelt és zenekari dallamot gyűjtöttünk és bár a vállalásunk az volt, hogy 12 darab táncmotívum lépést rögzítünk, ezt is sikerült túlszárnyalni!

Gálashow, szakmai konferencia, több roadshow is volt és egy mobil-applikáció is készült a projekt keretében. Utóbbinak köszönhetően játékos formában ismerhetik meg a használók a térség néprajzát, népviseletét.

Kapcsolódó galéria

Az Igrice Néptánc Együttes sajtókonferenciája