Már ismerkedik a külső kifutóval a tavaly decemberben született jaguár kölyök

Az Andok-kalandok jaguár kifutójának sajátossága, hogy a látogatók egy üvegfolyóson keresztülhaladva, szinte testközelből csodálhatják meg a foltos nagymacskákat. Első látásra igazán meglepő, hogy a nőstény kölyök sárga, míg anyja fekete bundájú. A magyarázat azonban egyszerű: a jaguár, mely az Újvilág egyedüli nagymacskája, több színváltozatban létezik, a gyakoribb sárga szőrű fekete foltos egyedek mellett melanisztikus, azaz fekete példányok is előfordulnak. Ezt a mutációt a fekete pigment (eumelanin) túltengése okozza a narancssárga pigment (feomelanin) ellenében. Ez fekete szőrzetet eredményez, bár közelről, napfényben megfigyelhetőek a halvány foltok a sötét bundán.
A Nyíregyházi Állatpark mindkét színváltozatot tartja, mivel szerettük volna bemutatni a vendégeknek, hogy többféle szőrszín is előfordul ezeknél a nagymacskáknál. A Franciaországból érkezett tenyészpár 3 éves nőstény tagja fekete, míg a jelenleg a kölyöktől külön élő 4 éves hím sárga bundájú.

Az Európai Fajmegőrzés keretében ide érkezett nősténynek ez volt az első ellése, s szépen gondoskodik kölykéről. Mivel a jaguárok magányos állatok, az utódgondozás is csak a nőstény feladata, a hím – mivel veszélyes lehet a kicsikre – egy elkülönített kifutóban él.

A 103 napnyi vemhesség után világra jött nagymacskakölyök  bár még olykor anyatejjel is táplálkozik  már elsősorban a ragadozók menüjét fogyasztja.

A jaguár (Panthera onca) Közép- és Dél-Amerika csúcsragadozója, elsősorban esőerdőkben él, de a nyíltabb, mocsaras területeken, valamint száraz füves pusztákon is előfordul. Kedveli a vizet, s kiválóan úszik. Harapása igen erős, így élőhelyén a teknősök vagy kajmánok elejtése sem jelent problémát számára. Egyedszáma manapság csökken, számára a legnagyobb veszélyt az élőhelyeinek elvesztése jelenti.

A közép- és dél-amerikai kultúrákban az erő és a hatalom szimbóluma volt. A maja civilizációban úgy hitték, hogy a jaguár közvetíti az élők és holtak kommunikációját és megvédi a királyi családokat. Az aztékoknál pedig létezett egy elit harcos osztály, melynek tagjait jaguárharcosoknak hívták.

 

További fotók a Nyíregyházi Állatpark közösségi oldalán.

Forrás: Nyíregyházi Állatpark