Már hat győzelemnél tart a NYÍKSE - Debrecenben is nyert az NB-II-es kosárcsapat

A Cívis KK U23 vendége volt a Sunshine NYÍKSE a férfi kosárlabda NB-II-ben. A nyíregyháziak veretlenül utaztak az 5. helyen álló debreceniek otthonába. Nehezítette a helyzetet, hogy Skorcov Gergő még sérüléssel bajlódik, Csirpák Patrik pedig betegen utazott el. Asztalos István a mérkőzés napján veszítette el édesapját. A center igazi sportemberként vállalta a játékot, közel negyven percet töltött a pályán, és a legtöbb pontot szerezte…

Az első negyed szoros volt, de a mieink támadásban hatékonyabbak voltak, így öt pont előnyt szereztek a játékrész végére. A folytatásban ezt meg is duplázta a NYÍKSE, de kevés pont esett, és a házigazda a negyed végére felzárkózott, így a nagyszünetben 37-38 volt az állás. Fordulás után is nagy csata folyt a pályán, ám jó játékkal megint meglépett a Nyíregyháza, és Brane Savic triplájával megint 10 pontra nőtt a távolság, sőt Asztalos István labdaszerzése után megint Savic talált be. Az előnyt viszont nem sikerült megtartani, mert egy 6-0-s rohammal felzárkóztak a negyed végére a hajdúságiak. Az utolsó játékrész viszont egyértelműen a vendégeké volt. Bár helyenként kicsit durva volt a meccs, a NYÍKSE kezdő ötöse remekül játszott, és végül a hatodik meccsén a hatodik sikerét aratta a csapat! 

Cívis KK U23 – Sunshine NYÍKSE 71-88 ( 18-23, 19-15, 19-24, 15-26)

Nyíregyháza: Savic 10/3, Tóth 18/6 , Zajácz 6/6, Földesi 17, Asztalos 22
Csere: Bíró 13/3, Vida 2, Lakatos
vezetőedző: Kovács Tibor