Lélekmozgató program a Jósavárosban – Érzékenyítő foglalkozás óvodásoknak

Érzékenyítő foglalkozást tartottak az óvodásoknak a Jósavárosban. A parasport napja alkalmából, a Lélekmozgató kezdeményezés keretén belül találkoztak a gyerekek Tarjányi István kerekesszékes vívóval, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének tagjaival, valamint a terápiás kutyák jótékony hatását is bemutatták nekik.

A Kerekerdő óvoda hét csoportja érkezett a Nyírség Könyvtár Alapítvány könyvtárába kedd délelőtt, a gyerekek háromfajta érzékenyítő programon vettek részt. A Jósavárosban nem ez az első ilyen kezdeményezés, tavaly is szerveztek már hasonlót, akkor természetesen egy másik intézmény számára. A gyerekek nyitottak és érdeklődőek, aktívan részt vesznek a programokon és sokszor kérdeznek is az előadóktól.

Különleges találkozások

Az óvodások Tarjányi Istvánnal is találkoztak a könyvtárban, a nyíregyházi sportoló 2013-ban kezdte el a kerekesszékes vívást, tavaly a tokiói paralimpián is részt vett, a gyerekeknek mesélt a sportról és bemutatta a felszerelését is. Korábban arról is mesélt, hogy ő maga is egy hasonló rendezvényen ismerkedett meg a sportággal. Az óvodások megismerkedtek a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének tagjaival, akik a csörgőlabdát, mint paralimpiai sportágat mutatták be, illetve a Braille-írás rejtelmeibe is bevezették a gyerekeket.

Fontos az érzékenyítés

A különböző érzékenyítő foglalkozások évek óta hazánkban is egyre nagyobb szerepet kapnak, a nyíregyházi oktatási intézményekben is egyre több gyereket próbálnak meg bevonni az ehhez hasonló kezdeményezésekbe. Kedden összesen hét óvodás csoport vehetett részt a programon, de már tavaly is sok gyermeket és óvodapedagógust sikerült megszólítani a Jósavárosban.

Nagyon örülnek ennek a kezdeményezésnek, nagyon fontosnak tartják ők is és azt gondoljuk mi is, hogy minél korábban kell elkezdeni a gyerekek érzékenyítését és foglalkozni a gyerekekkel, hogy megismerjék, hogy az emberek, akik egy picit másabbak, mint mi vagyunk és valamilyen fogyatékossággal élnek, milyen teljes értékű életet tudnak élni. Nagyon fontos megismertetni velük, hogy az a kitartás és küzdelem, amit ők tesznek a mindennapokban, mennyire előre tudja őket vinni és mennyire eredményesen tudnak ők élni. Fontos, hogy a gyerekek ezt már óvodás korban lássák, mert meg kell tapasztaltatni és ismertetni velük, hogy ezekkel az emberekkel is milyen jól lehet együtt dolgozni a mindennapokban és milyen értékesek a társadalom számára” – nyilatkozta Nagy Szabina önkormányzati képviselő.

Terápiás kutyák

A tavalyi programhoz képest változás, hogy idén az Aura Segítő Kutya Alapítvány is csatlakozott a jósavárosi kezdeményezéshez és terápiás kutyákkal érkeztek a gyerekekhez, így az óvodások is láthatták, hogy ezek a segítőkutyák hogyan tudnak lelkesíteni a mindennapokban.