Lakástűz?! Hogyan előzhető meg és mire kell figyelni advent idején?
Fotó: Illusztráció

Naponta átlagosan 15 lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat! Télen ez a szám a duplájára emelkedik, akár 45 percenként is kigyulladhat egy lakás – nyilatkozta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője. Dudás Szilvia hozzátette, az adventi koszorú gyertyái, a lakást díszíti fényfüzérek is lehetnek veszélyforrások, érdemes ezekre jobban odafigyelni.

Vasárnap gyújtottuk meg az első gyertyát az adventi koszorún – ezzel kezdetét vette az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy ez a tűzoltókra várakozás időszaka legyen. 2019, eddig közel 6000 lakástűzhöz riasztották már a tűzoltókat. Dudás Szilvia mb. szóvivő elmondta:

Naponta 15 lakásban keletkezik tűzeset – ez a szám a téli időszakban akár a duplájára is emelkedhet. Elérkezett az adventi időszak, a gyertyagyújtás időszaka – nagyon figyeljünk arra, hogy a koszorúinkat, gyertyáinkat, mécseseinket mindig tűzálló alátétre tegyük rá, ugyanis ha lecsepeg a gyertya, akkor nem fog meggyulladni az asztalterítőnk. Figyeljünk arra is, hogyha elmegyünk otthonról vagy csak elhagyjuk a helyiséget, akkor oltsuk el a gyertyákat, mert könnyen tűz keletkezhet a lakásban.

A lángok legtöbbször egy-két négyzetméteren pusztítanak, de naponta országosan két-három lakás válik lakhatatlanná a tűz miatt, holott ezek a tragédiák könnyen megelőzhetőek lennének. Azért emelkedik télen a lakástüzek száma, mert többet vagyunk otthon, több elektromos eszközt használunk, hosszabb ideig kell világítani, fűtünk, és szabadidős tevékenységeink nagy részét is otthon végezzük, valamint többet főzünk.

A Megyei Tűzmegelőzési Bizottság a tűzmegelőzési tevékenység hatékonyságának növelése, az advent, a karácsony és a szilveszter biztonságos megünneplése érdekében megelőzési tájékoztatókat tart a következő napokban, három helyszínen a megyében. Nyíregyházán is lesz előadás, december 10-én, 9 és 13 óra között a Járási Hivatalban, a Kossuth tér 1. szám alatt.