Különlegességek! Kettős kiállításmegnyitót tartottak a Jósa András Múzeumban

Lúdtollal, tintával. Ez is lehetne a címe a Jósa András Múzeum egyik csütörtökön megnyílt tárlatának.

Különleges válogatás látogatható az intézmény Irodalmi Gyűjteményének 19. századi kincseiből: Szavuk lelkünkig ér címmel. Berzsenyi Dániel 1836-ban néhány élelmiszert sorolt fel, bevásárlólistája is vitrinben tekinthető meg. De többek között Czóbel Minka költőnő kézírását is felfedezhetjük a Múzeum földszintjén. Az emeleti kiállítóteremben pedig egy másik tárlat várja az érdeklődőket. Erről szólt a Múzeum igazgatóhelyettes, régésze, Lukácsné Nagy Márta:

Ez a kiállítás a 2018. december elseje óta futó INTERREG román-magyar közös pályázat keretében született meg. A témája múzeumtörténeti, a címe pedig: „Múzeumalapítástól a Virtuális Múzeumig”. Ebben a kiállításban gyakorlatilag a Krisztus előtti II. évezredig visszamenően indítjuk a fonalat. Ugyan azok még nem voltak múzeumok, de akkor jelentek meg az alapjai a mai múzeumoknak. És egészen a napjainkig elvezetjük ezt a történetet.

A két tárlatot a magyar kultúra napja alkalmából nyitották meg a múzeumban. Szabó Tamás kulturális referens azt mondta:

Egy kulturális intézmény alapfeladata a kulturális értékek megőrzése, teremtése, illetve ezen értékek széles társadalom felé történő reprezentálása. A Jósa András Múzeumban most két tárlat is megnyílt. Az egyik modern, 21. századi technológián keresztüli: régészeti kiállítást tekinthetnek meg a látogatók, illetve a múzeum irodalomtörténeti gyűjteményében található 19. századi irodalomtörténeti relikviákat tekinthetnek meg az érdeklődők.

A kettős tárlatmegnyitón az intézmény igazgatója, Dr. Rémiás Tibor kiemelte, ezek az év első kiállításai, de sok színes program várja még idén a nyíregyháziakat, érdeklődőket.

Ebben az évben két centenáriumra is fogunk emlékezni – a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója van ebben az évben, a másik pedig: városunk szülötte, Benczúr Gyula nagy festőóriás halálának a 100. évfordulója is idén lesz. Mindkettő emlékezést szeretnénk majd kiállítással megpecsételni, megkoronázni.

Benczúr Gyula ritkán látott grafikáit is megtekinthetik majd idén a látogatók a Jósa András Múzeumban.