Közzétették a ponthatárokat: felvették a jelentkezők háromnegyedét

Elérhetővé a ponthatárok a felvi.hu oldalon – hangzott el az M1 Híradójában. Ezzel eldőlt, hogy a több mint 91 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára.

Az NKE a Top 10 élén 

Az idei adatokból, sorrendben mutatták azt a 10 intézményt és képzést, ahová idén a legtöbb pont kellett:

Első helyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi biztonság-és védelempolitika képzése áll, ide 445 pontra volt szükség.

Második a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnök képzése, ahova 433 ponttal lehetett bekerülni.

És 430 pont kellett a Semmelweis Egyetem ápolás és betegellátás képzésére, ez lett a harmadik.

400 vagy afölötti pontszámmal lehetett bekerülni:

4. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizika képzés – 420

5. Állatorvostudományi Egyetem, biológia képzés – 418

6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, nemzetközi igazgatási képzés – 415

7. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, molekuláris bionika mérnöki képzés – 400

8. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, építészmérnöki képzés – 397

9. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, keleti nyelvek és kultúrák képzés – 397

10. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, programtervező informatikus képzés – 395

A további pontszámok tehát a felvi.hu oldalon találhatóak. Az Innovációs és Tecnológiai Minisztérium és az Oktatási Hivatal közös sajtótájékoztatón ismertette és értékelte az eredményeket.

Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre – ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Bódis József elmondta: a nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években. Ennek megfelelően a felvett elsőéves hallgatók számát nézve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az első, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ. Jelentősen előrelépve a Budapesti Gazdasági Egyetem idén a negyedik a rangsorban.

Tízezerrel kevesebb a csalódott diák a tavyli évhez képest

Az előző évhez képest tízezerrel kevesebb, mintegy 23 ezer a csalódott diák, a 91 460 jelentkezőből 68 112-en felvételt nyertek valamely általuk megjelölt képzésre. Közülük több mint 55 ezren államilag finanszírozott formában tanulhatnak.

Alapképzésre több mint 42 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7400, mesterképzésre több mint 12 300, felsőfokú szakképzésre pedig több mint 6100.

Nappali tagozatra több mint 49 ezer diák járhat majd az általános felvételi eljárás eredményei szerint. A legmagasabb pontszámot, 445-öt, idén a nemzetközi biztonság és védelempolitika szakon kellett elérni, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – mondta el Bódis József.

Második helyre, 433 ponttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mechatronikai mérnök képzése került, míg harmadik a Semmelweis Egyetem ápolás és betegellátás (gyógytornász) képzése lett 430 ponttal. A legtöbb jelentkezőt a mérnökinformatikus, az ápolás és betegellátás, valamint az osztatlan tanári szakra vették fel.

A képzési területeket nézve alapképzésben első helyen a gazdaságtudományok állnak, amelyet az informatika és a bölcsészettudományok követnek. Negyedik a műszaki képzés.

Mesterképzésben idén 8 százalékkal magasabb a felvettek aránya, itt is első helyen az ELTE áll, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem követ.

Az államtitkár azt mondta: a koronavírus okozta járványhelyzet átalakította az életet, a veszélyhelyzetben az oktatóknak és a hallgatóknak át kellett állniuk a hagyományos oktatási módszerekről a távoktatásra, a digitális oktatásra. Mind a köznevelés, mind a felsőoktatás rendszere jól vizsgázott ebben a helyzetben – jelentette ki.

Hozzátette: amikor a jelentkezők beadták kérelmüket, még csak sejteni lehetett, hogy a vírus elérkezik Magyarországra, a jelentkezések után pedig az is kérdésessé vált, hogy lehet-e egyáltalán érettségit szervezni. Örömének adott hangot, hogy az érettségizők, felvételizők lendülete nem tört meg, és folytatódhatott a felvételi eljárás.

Az eljárás kizárólag elektronikusan folyt

Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese elmondta: az eljárás kizárólag elektronikusan folyt, a jelentkezők 90 százaléka már az ügyfélkapu segítségével hitelesítette felvételi kérelmét. A jelentkezési határidő február 15-e volt.

Hozzátette: a felvételi eljárás során mintegy 490 ezer dokumentumot dolgoztak fel, emellett mintegy 514 ezer érettségi eredmény, 121 ezer nyelvvizsgaadat és 956 ezer pontszám szerepel az adatbázisban.

Jelezte: az OH legkésőbb augusztus 5-ig megküldi a besorolási döntést a felvi.hu oldalra.

Ezután a felsőoktatási intézmények is megküldik a felvételi döntésüket, és tájékoztatják a beiratkozással, évkezdéssel összefüggő teendőkről a leendő elsőéveseket.

Pótfelvételi idén is lesz, akit nem vettek fel, vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még adhat be kérelmet. Idén – az elmúlt évektől eltérően – állami ösztöndíjas formában több képzési területre is lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban.

Ezek között említette az agrár, a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki és orvosi és egészségtudományi szakokat, a pedagógusképzést, a társadalomtudományokat, valamint a magyar intézmények határon túli képzéseit. Jelezte: a pótfelvételi is elektronikusan folyik majd, az általános eljáráshoz hasonlóan.

Az elnökhelyettes kitért azokra a kormányzati intézkedésekre is, amelyeket a koronavírus-járvány miatt hoztak. Ismertette: a kabinet áprilisi döntése alapján, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát nem tette le, mentesül attól, hogy megszerezze a nyelvvizsga-bizonyítványt, és megkapja oklevelét.

Elmondta: a felsőoktatási intézmények által kiállított oklevelek száma: 95 701, míg az átadott oklevelek száma 71 878.

 

Forrás: hirado.hu