Egy új közösségi térrel bővült a Nyíregyházi Egyetem. Átadták az Erasmus+ International Room közösségi terét kedden délelőtt a Campus Kollégiumban. A közösségi szoba célja, hogy a hazai és külföldi hallgatók hasznosan és élményekben gazdagon tudják eltölteni az idejüket. Emellett a Nemzetközi Kapcsolatok Iroda innen is tudja segíteni az Erasmus programokról érdeklődő hallgatókat és egyetemi dolgozókat.
A Campus Kollégium aljában alakították ki az új, Erasmus+ International Room közösségi teret a Nyíregyházi Egyetemen. A szoba többek között nemzetközi filmesteknek is otthont ad majd, de közösen, egy tanulósarokban is készülhetnek itt a hallgatók, valamint a további programokról és a rendelkezésükre álló mobilitási lehetőségekről is tájékozódhatnak majd innen az egyetem hallgatói és dolgozói egyaránt. Emellett a közösségi tér célja, hogy minél inkább segítsen beilleszkedni a hozzánk látogató külföldi hallgatóknak.
2020-ban jelentek meg az első külföldi hallgatók a Nyíregyházi Egyetemen, akik a magyart, mint idegen nyelvet tanulták. 2021-ben pedig beindult az angol nyelvű képzés, így egyre több a külföldi hallgató. Az ő beilleszkedésüket is segíti az újonnan kialakított közösségi tér – mondta el átadóbeszédében Vassné prof. dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora, aki kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány nagyban befolyásolta az ide érkező hallgatók számát.
„Nagyon sok a jelentkező hallgató, akik nem tudtak bejönni az országba, mi bízunk benne, hogy ahogyan a vírus engedi, egyre több hallgató lesz, hiszen 3 éves Stipendium Hungaricum keretet kaptunk, ami azt jelenti, hogy az ide érkező külföldi hallgatókat az állam fogja támogatni. Az egy nagyon nagy dolog, hogy a pilótaképzésre is kaptunk ilyen keretet, sok pilóta jöhet a környező országokból, vagy a világ bármely részéről a Nyíregyházi Egyetemre.”
A közösségi tér célja tehát, hogy a hazai és külföldi hallgatók is hasznosan és élményekben gazdagon tudják eltölteni az idejüket. Az Erasmus program új szakasza folyamatosan bővülő lehetőségeket biztosít a Nyíregyházi Egyetem hallgatói és dolgozói számára, akik egyre több mobilitási programban vehetnek részt.
„A Nyíregyházi Egyetem rendelkezésére áll egy bizonyos mennyiségű forrás a hallgatók és az oktatók, dolgozók számára is, melynek a pályázati felületét folyamatosan nyitva tartjuk. Most már a közösségi szobába is tudnak jönni hozzánk a hallgatók, tudjuk segíteni a mobilitások megtervezését, a dolgozóinknak pedig tudunk segíteni, hogy minél több új egyetemmel vegyék fel a kapcsolatot, és ezek a források rendelkezésre állnak már most is.”
Dudás Éva Erasmus koordinátor hozzátette, fontos újítás az úgynevezett kevert mobilitási program, amely arra biztosít lehetőséget, hogy a hallgatók virtuálisan kapcsolódjanak be néhány héten keresztül a külföldi egyetemek programjára, amelyet követően csak öt napra látogatnak a külföldi egyetemekre. Ezzel az a szervezők célja, hogy minél többen kapjanak kedvet a későbbi utazáshoz.