Közlekedésbiztonsági ellenőrzés Nyíregyházán – Öt ittas sofőrt kaptak el
Fotó: police.hu

Öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2019. augusztus 1-jén finn módszeres ittasság-ellenőrzést hajtottak végre Nyíregyházán. A rendőrök két helyszínen közel 300 járművezetőt ellenőriztek, akik közül öten bizonyultak ittasnak. Az alkoholos befolyásoltság mértékétől függően három járművezetővel szemben közigazgatási hatósági eljárást, míg két járművezetővel szemben büntetőeljárást indítottak.

A rendszeres ellenőrzések ellenére még mindig akadnak felelőtlen járművezetők, akik úgy gondolják, hogy egy pár pohár alkoholos ital elfogyasztása után még vezethetnek. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint viszont már egyetlen pohár szeszes ital elfogyasztása is jogsértés!

Különös veszélynek tette ki saját gyermeke életét is az az eljárás alá vont személy, akinél az ellenőrzés alkalmával bűncselekményi értékhatárt majdnem elérő ittasságot állapítottak meg az intézkedő rendőrök, és volt két olyan járművezető is - akiknél szintén elszíneződött az alkoholszonda -, akik hivatásszerűen, munkájuk alapján napi szinten vezetnek!

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül, nemcsak a saját, hanem más közlekedő, valamint az utasai életét is veszélyezteti. Az alkohol ugyanis kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést! Mindemellett az ittas járművezető akár több százezer forintos bírságra és járművezetéstől való eltiltásra is számíthat, ami akár a megélhetését is kockáztatja! ​Felelőtlen döntésükkel másokat ne sodorjanak veszélybe! Kérjük, hogy a közúti tragédiák elkerülése érdekében a közlekedési szabályokat mindig tartsák be! Ne feledjék, az ittas vezetés baleseti kockázata kimagasló!

… hogy mindenki hazaérjen!

 

Forrás: police.hu