Ha az ember egy képkiállításra gondol, alapvetően a csend, túlzott fegyelem, nagy röptű művészi belemagyarázás és az unalmas tárlatvezetés jut az eszébe. Őszintén szólva nekem sem volt ez másként, amikor az egyik órán bejelentették, hogy az osztályunk is megnézheti a szomszédos Jósa András Múzeumban a magyar impresszionista festészet egyik kiválóságának, Szinyei Merse Pálnak a képeit.

Utólag visszagondolva hatalmas hibát követtem volna el azzal, ha nem élek a lehetőséggel, ugyanis a festő 174 évvel halála után is elérte a célját. Impresszionista művészként pillanatnyi benyomásokat adott át, de egy-egy kép csodálata közben sikerült melegséget, kényelmet, elvonultságot vagy épp teljes csendet éreznem.

Azért szeretek kiállításokra járni, mert a tankönyvek és Internet helyett valóban élőben csodálhatom meg a művészek alkotásait, és ezek mindig meghatározó élménnyé válnak számomra. A képekhez társuló magyarázat, tárlatvezetés esszenciális komponense annak, hogy megértsük a festő életét és műveit.

Elképedéssel hallottam huszonhatod magammal a művész feleségének történetét, akiről a lilaruhás nőt is mintázta. Sajnos, azonban a Lilaruhás nő és a Majális távol maradtak tőlünk, hiszen a Magyar Nemzeti Galéria nem adta kölcsön ezt a két képet, mert a magyar kultúra iránt érdeklődő japán turisták kifejezetten ezekért a képekért szokták meglátogatni a Magyar Nemzeti Galériát.

A sok élmény és benyomás mellett a legnagyobb tanulsága ennek a kiállításnak, hogy a művészetnek helye van az életünkben, és a műalkotások nélkül sokkal szegényebbek lennénk.

Az eredetiség a művész legnagyobb kincse, melyet féltékenyen kell őrizni, mert a legkönnyebb elveszíteni

– vallotta Szinyei Merse Pál.

Varga Benjámin, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 11. A osztályos tanulója