Kiss Norbert újabb futamgyőzelme - Jól szerepelt a Révész Racing  Csehországban

Vasárnap újabb két versenyt rendeztek a kamion EB csehországi helyszínén, Mostban. Az időmérőn ezúttal Hahn volt a leggyorsabb, 0.017 másodperccel előzte meg a Révész Racing magyar pilótáját, Kiss Norbertet. A második sorból Lenz és Lacko indulhatott a nap első futamán. 
A rajt remekül sikerült Norbinak, és a második kanyarban a belső íven megelőzte Hahn, így az élre állt. Mögötte Lacko jött fel a második helyre, Lenz visszacsúszott az ötödik pozícióba. A magyar versenyző két kör alatt öt másodperc előnyt épített ki, miközben a középmezőnyben Reinert defektje jelentett izgalmat. Féltávnál már megduplázta a különbséget Norbi Lackoval szemben, Lenz pedig megkezdte a felzárkózást, és végül a harmadik helyen ért célba. Kiss Norbert ezt a futamot is megnyerte, több mint húsz másodperces előnnyel!

 - Jól kezdődött számomra a verseny, a rajt után volt esélyem arra, hogy megelőzzem Jochen Hahn, bent tartottam a belső íven a kamiont, egymás mellett mentünk, nagyon nehéz szituáció volt, de sikerült az élre állnom. Nagyon boldog vagyok, és köszönöm a csapatnak azt a kemény munkát, amit az időmérő után végeztek, mert volt technikai problémánk, és pár perccel a verseny rajtja előtt készültek csak el a turbóval. Remekül dolgoztak, és örülök a győzelemnek – mondta Kiss Norbert a futam után.

 A negyedik, fordított rajrácsos versenynek a magyar pilóta a 8. helyről vághatott neki, az élről Albacete startolhatott. Norbi azonnal megelőzte Hahnt, majd Janiecet is. A célegyenes után Calvet következett, majd Lackora is megérkezett a Révész Racing versenyzője. Az első öt együtt vonatozott, az élen haladó Albacete és az ötödik Kiss Norbert között két másodperc volt csak a különbség.  Lenz féltávnál átvette a vezetést, és azonnal meglépett, míg a magyar pilóta próbált bebújni Lacko mellé, de utóbbi hősiesen védekezett. Végül Lenz nyerte a futamot Albacete és Brereton előtt, Kiss Norbert az ötödik helyen ért célba, és értékes pontokat szerzett.