A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete 2024. január 29-én tartotta meg tisztújító közgyűlését Budapesten, a Nemzeti Színházban.
A közgyűlésen 17 igen és 1 tartózkodás mellett Kirják Róbertet, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatóját választották a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnökévé, aki a leköszönő Oberfrank Pál helyét veszi át. Mandátuma három évre szól.
Háromévi alelnökség után első körben 15 jelölést kapott a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, a 23 éve működő egyesületnek a tisztújító közgyűlésén. A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete érdekképviseleti szervezet, mely a legfelsőbb fórumokra, a minisztériumba, államtitkárságra juttathatja a tagság javaslatait. Számos eredményt elértek már az állami támogatásokkal, pályázatok meghirdetésével, illetve a működéssel kapcsolatos döntések során.
„21 igazgató van ebben az egyesületben, és a 21 igazgató tehetett javaslatot első körben arra, hogy ki legyen az elnök. Én 15 javaslatot kaptam, és még egy-egy elnökjelölt volt, egy-egy jelölést kaptak, de vissza is léptek mindketten. Gyakorlatilag a közgyűlésnél az már csak formalitás volt, hogy akik jelöltek engem, várhatóan rám is fognak szavazni. Ez másnak nem volt köszönhető, mint a közel 8 éves igazgatói pályafutásomnak. Jól ismerem a vidéki igazgatókat, több szakmai fórumon elmondtam a színházigazgatással kapcsolatos gondolataimat, és valószínűleg ez nekik szimpatikus volt, amiért ennyire egyöntetűen úgy gondolták, hogy én legyek az elnök”
– tájékoztatott Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója. A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének két alelnöke Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója és Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója lett. Az új elnökség mandátuma három évre szól.
„Legelső és legfontosabb feladat az egyesületnek a különböző jogi bejegyzéseit megváltoztatni. Ez egy formalitás. Onnantól kezdve pedig új tervek vannak. A korábbi, leginkább zoomos online megbeszéléseket igyekszünk majd személyes megbeszélésekre váltani. Már tervünk is van erre. Rögtön, első alkalommal én hívtam el a vidéki színházigazgatókat. Március 25-én tervezünk egy találkozót itt, Nyíregyházán, és bízunk benne, hogy évente kétszer – egy tavaszi és egy őszi alkalmat megcélozva – rendszeresíteni tudjuk ezeket a találkozókat. Én már kértem minden igazgatót, gyűjtse össze a kérdéseit, kéréseit, hogy a legközelebbi személyes találkozón ezt formába tudjuk önteni, és továbbítani tudjuk ezt a kérdéssorozatot a megfelelő embereknek”
– fogalmazott az új elnök. Kirják Róbert úgy látja, hogy összességében jól működnek a vidéki színházak, sok nézővel és látogatott előadásokkal. A legtöbb problémát minden színházban a bérek rendezése jelenti. Az esti munkavégzés, leginkább a műszaki dolgozók körében okoz nehézséget, amit kimagasló bérezéssel lehet kompenzálni. Készülőben a színházi törvény, illetve folyik a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsban a sajátos foglalkoztatási szabályokról szóló rendeletek felülvizsgálata, mely akár már a következő hónapokban kedvező változást hozhat a teátrumok életében.