A szakirodalom szerint a kemencében sütött-főzött ételeknek különösen jó ízük van. A zárt, forró levegőben az étel egyenletesen sül meg, porhanyósan puhává válik, hiszen a hő minden oldalról egyformán éri. Az idősebb emberek, akik még kemencés ételeket fogyaszthattak, egyöntetűen azt állítják, hogy a mai tűzhelyekben sült ételnek közel sincs olyan jó íze, mint amit kemencében készítettek.

Odaérkezésemkor a meggyleves kínálta magát, ették is jóízűen a népek, az előkészített meggyes sütik tepsiben pihenve várták, amíg a kemencében a fa leég. A pontos receptet nem sikerült leírnom. Kelt tésztához hasonló tésztából készült lepényre várakoztunk, ami régen disznózsírral készült, ma pedig vajjal. Tojás nincs benne.

Olyan érzésem volt, mint amikor anyukámmal beszéltem a receptekről. Olyan régen sütött-főzött, hogy nála a rutin, a szemmérték volt az első. Mindenféle szakácskönyv elbújhatott mellette. Az itteni asszonyok is olyan magabiztossággal tették-vették a dolgukat a kemence körül, hogy kétség sem fért hozzá, hogy valami jó dolog készül.

Amikor leégett a fa, amit gondosan kiszedtek, helyükre a került hat tepsi tészta. Miután a várható sütés idő 30 perc, így sétálgattam, fényképezgettem egy kis a Múzeumfaluban. Hétágra sütött a nap, retusálni sem kellett a képeket. Hangulatos, szép kis fotók készültek.

[REKLAM]

Kicsit hamarabb tértem vissza a kemencéhez, és örömmel figyeltem, ahogy éppen akkor szedték ki a megpirult lepényt a kemencéből.

Aztán szépen, egyenlő alakú kockákra vágták, majd porcukor rá. És máris megvehettük 200 forintért.

Míg ettük a finom meggyes lepény evés alatt Tabáni István dalait hallgattuk.

Majd távozóban megkóstoltuk a meggyes sört és a meggyes pálinkát…

A meggyes lepény elfogyott. A koncert véget ért. Egy kellemes élménnyel tértem haza.

Kép és szöveg: Száraz Attila.