Karriernap és állásbörze lesz a Nyíregyházi Egyetemen, május 14-én várják az érdeklődőket

Karriernap és állásbörze lesz a Nyíregyházi Egyetemen, május 14-én várják az érdeklődőket
14. alkalommal! (Fotó: Kohut Árpád)

Az egy évvel ezelőtti Karriernapon az álláskereső fiatalokat és a munka világába visszatérni vágyó felnőtteket is várták a Nyíregyházi Egyetemen. Idén sem lesz ez másképp – erről tartottak sajtótájékoztatót.

Dr. Kovács Zoltán mb. általános rektorhelyettes kiemelte:

Immár 14. alkalommal szervezzük meg a Karriernapot és állásbörzét az Egyetemen. Ezzel a társadalmi kapcsolatainkat is bővítjük, hiszen nem önállóan szervezzük meg ezt a Karriernapot.

A várossal és a kormányhivatallal közösen szervezik meg az idei Karriernapot. A keddi rendezvényt a Bessenyei Aulában tartják majd, ahol több mint 20 kiállító, állásajánlatok és tanácsadás is várja majd az érdeklődőket, újdonságként pedig lesz többek között turisztikai kerekasztalbeszélgetés.

Halkóné dr. Rudolf Éva, az Igazgatási és Humánpolitikai Központ vezetője hangsúlyozta:

Sikerült a kerekasztalbeszélgetés résztvevői közé megnyernünk Fekete Gyulát, az átadásra váró Hotel Sóstó igazgatóját, továbbá Furkóné Szabó Mariannát, a TDM irodából és nagyon fontos még számunka Krivács András is, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke. De mivel a Nyíregyházi Egyetemről van szó, ugye itt van Turizmus-vendéglátás alapszak és felsőoktatási szakképzés is, ezért a szakfelelős úr, dr. Magyar Zoltán is részese lesz ennek a kerekasztalbeszélgetésnek. A másik nagyon fontos, újszerű eleme ennek a rendezvénynek, az úgynevezett LinkedIn-es előadás. A világ egyik legnagyobb álláskereső portáljának hatékony használatáról szól majd Kokkonen Mónika. Felhívja mindenki figyelmét: hozzon laptop-ot, mert akár egy LinkedIn-es közösségi profil megalkotásában is szívesen közreműködik.

Kettős karrier a sportban címmel is tartanak kerekasztalbeszélgetést, de lesz előadás többek között a nyugdíjas évekre való felkészülésről is. A Karriernap és állásbörze május 14-én lesz a Nyíregyházi Egyetemen.

Kapcsolódó galéria
Karriernap sajtótájékoztató a Nyíregyházi Egyetemen