Kárpátaljai festőművészek csoportos tárlata

A kárpátaljai festőművészet szerves részét képezi a magyar kultúrának és nemzeti örökségünknek. Az Eastart Galériában 47 művész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Nem csak kárpátaljai magyar, hanem ukrán, és ruszin művészek festményeit is kiállították, hiszen ők közösen képviselik a hagyományos kárpátaljai festőművészetet. A tárlatot a Kárpátaljáért Felelős kormánybiztosság is támogatta.

 

Kulturális mecenatúra

 

Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa kifejtette, Magyarország Kormánya évek óta kiemelt figyelemmel követi a kárpátaljai magyarság sorsát és az utóbbi esztendőkben, miután a kisebbség nem értelmezhető többség nélkül erejéhez mérten segítséget és támogatást nyújt a bajba jutott Ukrajnán belül a kárpátaljai többség számára.

További képekért kattintson a fotóra!

A kormánybiztos hozzátette, a megmaradás záloga a kultúra, ami nem csak a magyaroknak lényeges kérdés, hanem az ott élő ukrán, ruszin és más nemzetiségű művészeknek is. Ezért gondolták úgy, mint jó szomszéd, hogy egyfajta kulturális mecenatúrával a mindennapokat és a művészeket segítik.

 

Értékmegőrzés és értékmentés

 

A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület kilenc éve foglalkozik értékmegőrzéssel, értékmentéssel és a művészetekkel. Új projektjüknek, amely a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával jött létre középpontjában kifejezetten a kárpátaljai festőművészet áll.

Őry László, a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke elmondta, az a lényeg, hogy ma jelenleg élő és alkotó kárpátaljai festőművészektől vásároltak meg alkotásokat, ebből kialakítottak egy gyűjteményt, amelyet elsőként Nyíregyházán mutattak be.

A tárlat anyaga november végén Budapestre, a Magyarság Házába kerül, ahol jelképesen, az 1956-os forradalom tiszteletére 60 művész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Ezeket a műveket később magyar állami közintézmények részére ajánlják fel, így véglegesen is a magyar nemzeti örökséget gyarapítják majd.

ME.