Immáron második alkalommal fogadták a Kállay család leszármazottait Nyíregyházán szerte a világból. A háromnapos világtalálkozó második napján egy konferenciára várták a rokonokat, akik a Szabolcs Néptáncegyüttes mellett előadásokat hallgatva ismerhették meg jobban a Kállayak történetét. Az eseményt Kállay Helénnek, a család egyik leszármazottjának köszönhette a rokonság, akiket Kállay Kristóf mellett dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Dohanics László, a Kállay Gyűjtemény vezetője, valamint dr. Panyi Miklós államtitkár köszöntött a rendezvényen.
A Kállayak múltja egészen a honfoglalásig visszanyúlik
Fergeteges nyitánnyal indult a Kállay világtalálkozó konferenciája a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol a Szabolcs Néptáncegyüttes táncműsorával kápráztatta el a család leszármazottjait. A rendezvényt immáron második alkalommal tartották Nyíregyházán, hogy összehozzák a nagy múltú Kállay család napjainkban élő rokonait. Az eseményt maga Kállay Kristóf, Kállay Miklós miniszterelnök unokája moderálta. Elmondta: a legutóbbi világtalálkozó óta örömmel látja, hogy szép számmal bővülhetett a család, és reméli, a fiatalok a következő családi üléseken aktívan, saját gyermekeikkel fognak majd részt venni. A Kállayak már a magyar történelem hajnalán is jelen voltak, az első ismert dokumentum több mint 800 éves, melyről egy másolatot is átadtak a konferencián a Magyar Nemzeti Levéltár képviseletében érkezett Rácz Györgynek. A Kállay család történelméről dr. Holmár Zoltán történész beszélt.
– A nagykállói Kállay család a magyar történelem egyik legnagyobb múlttal rendelkező családja, magukat a honfoglalás korától számítják. Az első dokumentált ősük Kállay Ubul volt az 1210-es évekből, aki testvérével együtt II. András királynak volt a lovagja. Tulajdonképpen ez az első írásos említése a családnak és innentől kezdve nyomon követhetőek a család különböző leszármazási ágai. Oklevelek, feliratok, adományok, birtokadományok révén kirajzolódik egy komoly családfa. Napjainkig él ez a család, két nagy ága van Magyarországon, a napkori és az orosi, de van egy kevésbé ismert, a horvátországi Kállay ág, ők is képviseltetik most magukat ezen a rendezvényen, mely 24 évvel ezelőtt volt utoljára, Nyíregyházán. Az szintén egy háromnapos esemény volt, akár a mostani – részletezte a történész.
A világtalálkozóra az Egyesült Államokból és Németországból hívtak leszármazottakat, azonban idén a horvát rokonok tűntek ki leginkább, hiszen az előző találkozóhoz hasonlóan most is ők érkeztek a legnagyobb számban a magyar leszármazottak mellett.
Sikeresen zárult a háromnapos találkozó első napja
A találkozóra a Kállay Gyűjtemény is sokat készült, a rendezvény első napjáról Dohanics László intézményvezető adott tájékoztatást.
– Nagyon jól sikerült az első nap, déltől indult a regisztráció. Közel 100–110 Kállay családtag érkezett, volt, aki jelezte, hogy majd a másik regisztrációs helyen csekkol be. Elindult a három tárlatvezetés és rotáció, melyen Kállay Kristóf, dr. Holmár Zoltán és két kollégám, Szilágyi János és Balogh József is tárlatot vezetett az állandó, illetve a pénztörténeti időszaki kiállításról. A gyerekeknek is volt minden: dokumentumfilm- és animációsfilm-vetítés, és más programok is – ismertette az intézményvezető.
A gyerekek körében a Kállay családról szóló animációs film hatalmas sikert aratott, ezért többször le is vetítették. A film annak idején a kiállítás anyagaként kapott helyet, melyet folyamatosan vetítenek a múzeumban. Azt is megtudtuk: egyre több Kállay hoz a gyűjteménynek adományokat, hagyatékokat, melyek hatalmas büszkeséget jelentenek a múzeumnak.
Büszkeség Nyíregyháza számára
A konferencián dr. Panyi Miklós államtitkár is részt vett. Beszédében kiemelte: a találkozó egy olyan időutazás, mely végigkíséri nemzetünk történetét az Árpád-kortól egészen a 20. század végéig. Az államtitkár úgy gondolja: van mire büszkének lennünk, tekintve, miken ment át az ország. Ebben pedig fontos szerepet játszott a Kállay család is. Azt is hangsúlyozta: Nyíregyháza kiemelkedően jó munkát végez kulturális színvonal tekintetében.
– Öröm és büszkeség, hogy a Kállay Gyűjtemény már négy éve méltó helyen van, ott, ahol Kállay Kristóf, Kállay Miklós miniszterelnök fia is született, aki a gyűjteményt a városnak ajándékozta 1993-ban, ez 2020-ban ebbe a házba be is került. Most pedig itt van ez a világtalálkozó, mely a gyűjtemény révén is idehozza a leszármazottakat a világ minden pontjáról. A városnak ez egy nagyon fontos kulturális értékű esemény, mely remélem, harmadszor is lesz majd – osztotta meg gondolatait dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is.
A konferencia és az előadások után a Korona Hotelben díszvacsora várta a Kállay család tagjait. Vasárnap pedig Kállósemjénben, a Kállay Kúriában családi mise és koszorúzás keretében ismerkedhettek meg jobban egymással a leszármazottak.