Kállay – emléktábla a Szent Imre Iskola falán - A kállayak előtt tisztelegnek
Kállay – emléktábla a Szent Imre Iskola falán - A kállayak előtt tisztelegnek

Kállay Miklós miniszterelnök fiai, Kristóf, Miklós és András, egykori kirkatos diákok közös emléktábláját avatták a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola épületének falán.

November 5. Imre nap. A hagyományok szerint a Szent Imre Iskola minden évben ünnepséget tart névadója emlékére. Idén a megszokott eseményeken túl neves elődök, a Kállay – család jogelőd iskolába járt felmenőinek emléktábláját is avatták.

Hollósy Tibor a nap szervezője:

Szent Imre hercegre emlékezünk, Árpád – házi Szt Imre hercegre, Szent István királyunk fiára, aki iskolánk névadója. Ez onnan származik, hogy valamikor létezett a Királyi Katolikus Gimnáziumnak egy Szt Imre internátusa. Erről kaptuk mi is a nevünket. A Szent Imre napokon általában szentmisével kezdünk. Kicsik – nagyok – Szent Imre hercegre liturgikusan is emlékeznek. Ezután közösségi programokra kerül sor.

A kisebbek általában közösségi játékok, sportversenyek szereplői, a nagyobbak idén osztálypéldaképről készítenek installációt.  Végre sor kerülhetett az iskolához kötődő neves történelmi személyek megjelenítésére is.

Komiszár Dénes történész:

Azt mondhatjuk, hogy egy régi adósságot tudunk törleszteni, hiszen Kállay Miklós miniszterelnök mindhárom fia ide járt az egykori Királyi  Katolikus Főgimnáziumba, melynek  megvannak még az épületrészei a mostani ÉVISZ Iskola területén. Az az igazság, hogy annyi minden történt a közel egy évszázadban, hogy erről egy kicsit elfeledkeztünk. Örülök, hogy az iskola támogatta azt a kezdeményezésemet, hogy mindhárom fiú kapjon közös emléktáblát, hiszen nagyon fontos pozíciókat töltöttek be, nagyon tanulságosak azok az életutak, melyeket bejártak.

A mai kor generációinak is példaértékű lehet munkásságuk. Kállay Kristóf a Kállay Gyűjtemény alapítója, a Szuverén Máltai Lovagrend Vatikáni nagykövete volt.

Miklós, a középső fiú 10 évig a Gulág foglya a Szovjetúnióban, majd itthon a Mezőgazdasági Minisztériumban töltött be fontos pozíciókat. András kormányzói testőrtiszt volt, németországi emigrációjában közel 30 évig egy magtermeltető világcégnek volt az igazgatója.

Kállay Kristóf, ifj. Kállay Miklós fia:

Annak ellenére, hogy elszóródtak Európa különböző részeibe, végig szorosan tartották a fiúk egymással a kapcsolatot. Hiszen emelkedésük is hasonló volt.  Igyekeztek egymást segíteni, nyilvánvalóan édesapám révén mi szorultunk rá legjobban, hiszen az 50 – es, 60 – as években az ő lehetőségei voltak a legkevésbé engedélyezve.

Nem az első és nem is az utolsó emléktábla, amit a Szent Imre Iskola épületének falán avattak a kállayak tiszteletére.

Az intézmény kápolnájában összegyűlt több száz diáknak Bosák Nándor nyugalmazott debrecen – nyíregyházi megyéspüspök celebrált szentmisét. Ma, amikor Imrére emlékezünk, az Istentől kapott erényekre gondoljunk – fogalmazott a püspök. Szent Imre mindig becsületben, tisztaságban, bűntelenségben élt. A mai fiatalságnak az az üzenete, hogy akkor találják meg a szeretetet, a szépséget az életben, ha megtalálják saját útjukat és helyüket az életben.

Kapcsolódó galéria

Emléktábla avatás a Szent Imre iskolában