Ízletes ételek a Tirpák Fesztiválon – Nehéz dolga volt a zsűrinek szombaton és vasárnap is

Szombaton éttermek és hagyományőrző egyesületek, vasárnap pedig az amatőr csapatok főztek a Kossuth téren. A 9. Tirpák Fesztivál és a 6. Nyíregyházi Bogrács- és Grillbajnokságon közel ötven fajta étel készült. A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen finomabbnál finomabb ételeket kínáltak az érdeklődőknek a hétvégén.

Felvonulással kezdődött a Tirpák Fesztivál szombat reggel, 10 órakor gyülekeztek a főzőcsapatok a Kossuth téren, de természetesen a munka számukra már sokkal korábban kezdődött. Ennek köszönhető, hogy aki már délelőtt ellátogatott a belvárosba és kóstolójegyet vásárolt, már tudott válogatni az ételek között. A csapatok közel ötven fajta fogással várták az érdeklődőket, akik igazi tirpák ételeket ehettek a hétvégén.

Tirpák Pulyák

Kósa Krisztián mesterszakács és családja, valamint a Tirpák Pulyák évek óta fontos résztvevője a fesztiválnak, a korábbi években többször is elhozták már a legjobbnak járó díjat.

Mi elég sok mindennel készültünk, egy barátom lánya, Zsófika szilvalekvárt csinált bográcsban a Kossuth tér közepén, ezt a sparhelton készült krumplilángoshoz készítették, de lehetett kapros-lilahagymás tejföllel is kérni. Főztünk cirkás paszulylevest, savanyú káposztás paszulylevest füstölt csülökkel, malachússal, házi kolbásszal egy juhtúrós galuskát is. A gyerekek nyújtják és sütik a krumplilángost, jönnek az emberek. Szerintem ha dupla ekkora adagot főztünk volna, az is elkelt volna. A szülők a háttérből irányítják a gyerekeket.” – tette hozzá Kósa Krisztián mesterszakács.

Amatőr csapatok versenye

Vasárnap már kellemesebb volt az idő is, így még többen látogattak el a Kossuth térre. Ezen a napon az amatőr csapatoké volt a főszerep, különböző egyesületek és intézmények foglalták el a belvárost, főzött többek között a Kállay Gyűjtemény, a Gyermekekért, a Fiatalokért és a Családokért Közhasznú Egyesület, a katasztrófavédelem, a városüzemeltetési társaság és a Sóstói Polgárőr Egyesület is.

Nagyon finom házi készítésű hurka, kolbász, lapcsánka és flekken sültek készülnek saját készítésű edényünkben. Mi első alkalommal vagyunk itt, de szeretnénk a közönséget megvendégelni úgy, hogy mindenki jól érezze magát. Az előkészületek még csütörtökön kezdődtek, akkor készítettük el többek között az edényeket is, a lapcsánka alapját még szombaton megcsináltuk, a flekkent szintén korábban pácoltuk be. 10-12 fő van most itt a sátorban, jönnek, mennek a kollégák, nagyon örülünk, hogy ilyen sokan részt veszünk a főzésben.” – mesélte Béres Béla, a Sóstói Polgárőr Egyesület elnökhelyettese.

Ezekért az ételekért végül különdíjat kapott a Sóstói Polgárőr Egyesület, az első helyen az amatőr csapatok között pedig a Szabolcs Néptáncegyüttes végzett. Az ételeket szombaton és vasárnap is szakmai zsűri értékelte.

Szakmai zsűri értékelt

Én is tirpák vagyok, az őseim is tirpákok és nagyon fontos számunkra, hogy a gasztronómiánk fennmaradjon. Reggel már meglátogattuk a csapatokat, nagyon sok szép, igazi ősi tirpák ételt láttunk. Kívánom mindenkinek, hogy főzzön finomat és azt szeretném kérni a résztvevőktől, hogy nehezítsék meg a munkánkat, dolgozni szeretne a zsűri.” – mondta köszöntőjében István András zsűrielnök.

Végül valóban nem volt könnyű dolga a zsűrinek, több különdíjat is kiosztottak a résztvevő csapatoknak. Az iskolák megmérettetésén minimális volt a pontkülönbség, de végül a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola nyert, az éttermek és hagyományőrző csoportok kategóriában pedig Kósa Krisztiánék, vagyis a Tirpák Pulyák csapata lett a legügyesebb, akik hat fogást szolgáltak fel a zsűri tagjainak és a közönségnek is. A rossz idő ellenére estére is sokan maradtak a Kossuth téren, Tóth Gabi adott koncertet a színpadon.

Kapcsolódó galéria

Tirpák Fesztivál - vasárnap