Ismét ülésezett az Idősügyi Tanács - változásokról is tájékozódtak a szépkorúak
A Városházán értekeztek.

Ismét ülésezett az Idősügyi Tanács. Elhangzott, március elsejétől több változás érinti a szépkorúakat, hiszen a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendeletet módosították.

Az Idősügyi Tanács tavalyi, utolsó ülésén az önkormányzat képviselői megkapták azt a listát, amely egész évben gyarapodott a Tanács fogadóóráin, rendezvényein. A szépkorúak javaslatait, kezdeményezéseit is tartalmazta a lista. Dr. Ulrich Attila alpolgármester kiemelte:

Az önkormányzat vezetése komolyan veszi azokat a javaslatokat vagy problémákat, amelyek akár egyéniek, akár közösségiek – megpróbálunk segíteni. Nyilván nem lehet minden helyzeten, mindenkin és mindenben segíteni, de a szándék vezényel bennünket. Programokkal és tájékoztatókkal is szolgálunk és maga az Idősügyi Tanács is – többek között – azért van, hogy az idős emberek képet kaphassanak a változásokról.

 

Az Idősügyi Tanács fogadóóráira problémákkal, ötletekkel is érkezhetnek a szépkorúak. Fintor Károlyné, az Idősügyi Tanács titkára hozzátette:

Minden hétfőn fogadóórát tartunk a Móricz Zsigmond Könyvtár földszintjén. 14 és 16 óra között vagyunk ott elérhetőek és fogadjuk az idős embereket, minden témában. 

Az ülésen elhangzott, március elsejétől több változás is érinti a szépkorúakat, hiszen a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendeletet módosították. Többek között emeltek a jövedelemhatárokon, hiszen figyelemmel kísérik azt is, hogyan változik a nyugdíjminimum vagy éppen a garantált bérminimum – de az elsődleges cél továbbra is az, hogy az érintetteket tovább segítsék Nyíregyházán; ha valakinek például emelkedik a jövedelme vagy a nyugdíja, amiatt a helyi támogatásoktól ne essen el. Dr. Krizsai Anita a Szociális és Köznevelési Osztály osztályvezetője kiemelte:

A lakásfenntartási támogatásnál, a méltányossági ápolási díjnál, a rendkívüli települési támogatásoknál is emeltük az egy főre eső jövedelmeket; van például olyan ellátási típus, ahol egy egyedül élőnél 85.500 forintos jövedelemhatárt határoztunk meg, tehát viszonylag magas a határ, így több ember is igénybe veheti majd a támogatást. Továbbra is látjuk, hogy a lakhatás költségei, a gyógyszertámogatás költségei igen magasak. A háztartások jövedelmük jelentős részét fordítják ezekre, ezért a lakásfenntartási támogatásnál például az adható összeget is emeltük, így a legrászorultabbak havonta akár 8.000 forintos támogatást is kaphatnak, amivel tudják csökkenteni a lakásfenntartás kiadásait.

Ezek mellett többek között a Szépkorúak Akadémiájáról, a Senior Örömtáncról és az Alkotó Idősek kiállításáról is szóltak az Idősügyi Tanács ülésén.

Kapcsolódó galéria

Idősügyi Tanács 20190319