Irány a Bringa Piknik! 10 órától startolnak a programok a Kossuth téren!

Irány a Bringa Piknik! 10 órától startolnak a programok a Kossuth téren!
Tavaly több mint ezren tekerték végig a távot

Idén május 25-én, szombaton tartják a Bringa Pikniket: ismét kortól, nemtől függetlenül várják a bicikliseket.

A rendezvény 10 órakor indul majd a Kossuth térről, Tokajig 4 megálló lesz, ebből két helyen piknik pontok várják a megfáradt bringásokat. A rendezvény célállomásán – Tokaj Fő tere – többek között kerékpáros bemutatók, Pénzdíjas Országúti Kerékpárverseny, gyerekprogramok is színesítik a pihenést. 14 órakor pedig a Karmapirin zenekar koncertje zárja a programot. A formáció új felállással, új műsorral, a Madárka Turné keretében várja majd a Bringa Piknik résztvevőit és az érdeklődőket. A szervezők azt mondják, tavaly több mint ezren tekerték végig a távot, idén szeretnék a résztvevőszámot megduplázni: május 25-én közel 2000 kerékpárost várnak majd a rendezvényre!