Idősek Akadémiája – Alzheimer Café az Őz utcai központban
Az Idősek Akadémiája májusi előadásán (Fotó: Szarka Lajos)

Konfliktusok és megoldási stratégiák, félelmek, önbizalom és család, közösségi média vagy az egészségi állapot mutatói. Ezek a témák kerültek az idei Idősek Akadémiája sorozat programjába. A következő hónapokban sorra érkeznek az előadók a Szociális Gondozási Központ Őz utcai Nappali Ellátó intézményébe. Ez az épület ad helyet a demenciával élőknek és hozzátartozóiknak az Alzheimer Café rendezvényein. 

Az időskori konfliktuskezelésről szólt a nyitó előadás. Az időskor speciális helyzet az ember életében, amivel nem mindenki tud mit kezdeni. Ebben a beszűkült helyzetben nehéz új dolgokat befogadni, nyitni a világra. Hogy hogyan érdemes ehhez hozzáállni és megoldani, erről szólt az előadó. Boldog és teljes életről beszélt.

„Nyugaton eléggé régóta tudják azt, hogy ezt az inaktív életszakaszt nem kell komolyan venni. Ugyanúgy meg kell tartani a szokásainkat, a napirendet tartani kell, a napi ritmust megtalálni. Fontos közösségbe járni, fontos célokat kitűzni, és ugyanúgy küzdeni azok mevalósításáért. Az időskor egy jó szakasz tud lenni, hogy azokat az életcélokat, amiket kitűztünk, megpróbáljuk végre elérni. Ha van olyan olvasmány, amit  mindig el akartunk olvasni, vagy olyan kirándulóhely, város, amit mindig meg akartunk nézni, alkalom lehet ez az életszakasz arra, hogy ezeket végre meg tudjuk valósítani.” - így szólt az előadó, Kőpájer István, a Megyei Kórház Egészségfejlesztő Irodájánk mentális egészségfejlesztője, a téma kapcsán.

Persze pénz és egészség kell mindehhez. Előre kell tervezni, gazdálkodni, és a lehetőségekhez igazítani az életet. Miután a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ a Megyei Kórház Egészségfejlesztési Irodájával állította össze az idei programot, ezért köszöntötte az érdeklődőket és klubtagokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak főigazgatója, Dr. Szűcs Attila: 

„Nemzetünk, társadalmunk alapja a család. Azon belül is a családban egymással élő generációk jelentik a bázist. Visszük azt, amit kaptunk a szüleinktől, nagyszüleinktől. Országunkat, nemzetünket ezek a generációk, a családok építették fel. Ezt visszük tovább, mindenki az adott generációval. Mint az intézmény vezetője, arról szeretném biztosítani Önöket, hogy a nagy integrált kórházunk, minden intézményünk, ahogy eddig is, ezt követően is mindent megtesz, hogy mindenkit, de kiemelten az idősebb generációt a legmagasabb színvonalú ellátásban tudja részesíteni.”

Hagyományosan évente kéteszer, most ősszel, majd tavasszal is újabb sorozat indul mind az Idősek Akadémiája, mind az Alzheimer Café hallgatóinak. A pandémia után elsősorban a lelki egészséggel kapcsolatos támákat helyezik az előtérbe, persze az igények szerint. A Szociális Gondozási Központ ellátási formái és intézményei fogadják a betegeket és érintetteket, ahol szakemberek adnak tanácsot.

„Mindig el szoktuk mondani a klubtagoknak, a nyíregyházi szépkorúaknak, hogy jelezzék felénk azokat a témákat, ami őket érdekli. Ez meg is szokott történni a rendezvény végén. Beszélnünk kell még egy másik rendezvénysorozatról. A keddi nappal sikerült beindítanunk az Alzheimer Café rendezvénysorozatunkat. Ez is hagyomány már az intézményünk életében. Tavasszal és ősszel szoktuk megrendezni. Azért van hangsúly ezeken a találkozásokon, mert a demencia jól tudjuk, hogy gyakorlatilag népbetegtség, és itt nemcsak a demenciával élőket várjuk, hanem azokat a hozzátartozókat, akik érintettek valamilyen családtagjuk ápolása során.” - fogalmazott Nagyné Hermányos Zsuzsa, a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ igazgatója.

Az Idősek Akadémiája következő foglalkozása október 20–án lesz, és a csontjainkról beszél az előadó. Az Alzheimer Café szintén a következő hónapban hirdeti meg az újabb alkalmat betegek és családtagjaik részére.