Idén még több adózót érint az online bevallás – Közeleg a határidő
Közeleg a személyi jövedelemadó-bevallás határideje.

A NAV idén is több millió adózónak készítette el a tervezetet. A magánszemélyek egyszerűen és minimális idő alatt készíthetik el adóbevallásukat. Az M1 Summa című műsorában összeszedték a legfontosabb tudnivalókat az szja-bevallással kapcsolatban.

Immár harmadik éve segíti a lakosságot az eSZJA, amivel a magánszemélyek egyszerűen és minimális idő alatt készíthetik el adóbevallásukat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fejlesztése 2017-ben váltotta fel az addigi rendszert. Az első évben a hivatal mintegy négymillió tervezetet készített el az adózóknak. Ez a szám 2018-ban további egymillióval bővült.

Idén még a tavalyihoz képest is csaknem ötszázezerrel többen kapnak segítséget a bevalláshoz – mondta Kis Péter András, a NAV szóvivője. Az idei év a harmadik, amikor a NAV szja-bevalláshoz kapcsolódóan tervezetet készít – fogalmazott, majd hozzátette: minden évben nő a jogosultaknak a köre, és az idei évvel „bezárult a kör”

Mint mondta, mindenki, akiről a NAV rendelkezik adatokkal, és munkáltatótól, kifizetőtől kapott jövedelmet, fizetést, annak a hivatal készíti a bevallási tervezetet. Tavaly az őstermelőkkel, áfafizetésre kötelezettekkel, idén pedig az egyéni vállalkozókkal bővült a kör. Tehát most már 5,6 millió bevallási tervezetet készített a NAV, ez a tavalyi adatokhoz képest félmilliós növekedést jelent – mondta.

Fontos határidők

A NAV honlapján a tervezetek március 14-e óta érhetők el. Az eSZJA programon keresztül az Ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik a hivatal által készített dokumentumot. Azok, akik nem rendelkeznek ügyfélkapus regisztrációval, március 18-án éjfélig kérhették a hivataltól a tervezet postázását. A bevallás határideje május 20-a.

Kis Péter András hangsúlyozta: vannak, akiknek a határidő lejártával automatikusan bevallássá alakul a NAV tervezete, ugyanakkor bizonyos adózóknak mindenképpen foglalkozniuk kell dokumentummal.

A szóvivő elmondása szerint két ilyen csoport van: az őstermelők, egyéni vállalkozók és az áfás magánszemélyek. Nekik mindenképp saját maguknak kell beadni a bevallást. Ezt pedig úgy tehetik meg a legkönnyebben, ha kinyitják a NAV által készített tervezetet, azt megnézik, majd azt kiegészítik a saját, egyéni vállalkozói tevékenységükből származó jövedelmükkel. Ezt követően juttatják vissza a NAV-hoz a bevallásukat.

A másik csoportba azok azok tartoznak, akik nincsenek az előbb említett egyéni vállalkozói körben. Számukra a rendszer úgy működik, hogy a tervezetből automatikusan bevallás lesz, ha május 20-ig nem nyúlnak hozzá – magyarázta Kis Péter András.

Az utolsó pillanatban is regisztrálhatnak

A NAV szóvivője azt is hozzátette: az adózók akár még a bevallás utolsó napján, május 20-án is regisztrálhatnak az Ügyfélkapun. Amennyiben ezt megteszik, elektronikusan még aznap jóvá tudják hagyni adóbevallásukat.

A postán szintén legkésőbb május 20-án kell feladni az adóbevallást. Kis Péter András hangsúlyozta: az év közben nem érvényesített adókedvezményeket az adózóknak saját maguknak kell feltüntetniük.

Fel kell tüntetni az adókedvezményeket

Adókedvezményekkel kapcsolatban tudni kell, kétféle megoldás létezik: vagy valaki év közben érvényesíti, ilyenkor a havi fizetése lesz több. A másik lehetőség, amikor egy összegben jut hozzá – magyarázta Kis Péter András.

Kifejtette: ha valaki az első megoldás mellett dönt, akkor a munkáltatóktól származó adatok ezeket tartalmazni fogják, így a tervezetben is meg fog mutatkozni a kedvezmény összege. Aki azonban egy összegben szeretne hozzájutni, akkor a tervezetet ki kell egészíteni, hiszen csak így tudnak hozzájutni saját kedvezményükhöz.

Az egy százalékról is érdemes rendelkezni

A szóvivő hozzátette: az SZJA 1+1%-ának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet május 20-ig papíron, a NAV-ügyfélszolgálaton személyesen, vagy akár elektronikusan rendelkezni. Kis Péter András szerint ugyanakkor ezt is online a legegyszerűbb intézni.

Mint mondta, a rendszer automatikusan felajánlja azokat az alapítványokat, egyházakat, akiknek felajánlhatjuk adónk egy százalékát. Amennyiben valaki tavaly úgy döntött, hogy egy egyháznak is rendelkezik, akkor idén azt a döntését fogja alapul venni a NAV. Ez a döntés május 20-ig módosítható – mondta, majd hozzátette: a civilekre, illetve a Nemzeti Tehetségprogramra minden évben külön-külön meg kell tenni a felajánlást, ott ez az automatizmus nem működik.

Az eSZJA-rendszer nemcsak kényelmes, de költséghatékony is: a hivatal a fejlesztéssel tavaly mintegy 134 tonna papírhoz kapcsolódó postaköltséget takarított meg. A várakozások szerint 2021-re a NAV a magyar közigazgatás első papírmentes hivatalává válhat.

 

Forrás: hirado.hu