Ideje környezettudatosan élni – Víz világnapi programokat tartottak az egyetemen

Ideje környezettudatosan élni, figyelni a vizeink minőségére, különben a vízkészletünk csökkenése megállíthatatlan folyamat lesz! Erre szervezett kétnapos programsorozatot a Nyíregyházi Egyetem a „víz világnapja” hívószóval. Március 21-22-én a hallgatók a témával kapcsolatos szakmai előadásokon és kirándulásokon vehetnek részt.

 

Egy érdekes vízszűrő kísérlettel indult az egyetem víz világnapi programsorozata. Az első nap a szakmai előadásoknak adott teret. A hallgatók sok egyéb téma mellett hallhattak a globális felmelegedés hatásairól, a szennyvizek gyógyszerhatóanyag-tartalmáról, árvizekről, aszályokról, szennyezésekről a Tisza mentén. Puki Polett 3. évfolyamos hallgató „játékos kísérletek a vízzel” programján stábunk még egy kisebb robbanást is láthatott, amelynek a víz volt a katalizátora.

Összesen 6 darab kísérlettel készült. A már említett szűrési folyamat volt az első, de beszélt a pH-értékről, a víz keménységéről, az indikátorokról. Polett nem kémia, hanem biológia szakos hallgató, viszont annyira megfogta a téma, hogy mindenképpen akart vele foglalkozni. Elmondása szerint az oktatók támogatták a kísérlet ötletét, mindenben segítették őt.

Vészjósló környezeti változások

A Nyíregyházi Egyetem, Környezettudományi Intézet igazgatója kiemelte, hogy nagyon fontos tudatosnak lennünk a vízhasználattal kapcsolatban, hiszen ez a létfenntartásunkhoz elengedhetetlen. Ma már saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg az aszályos nyarakat, a globális felmelegedés egyes hatásait. A vízkészletek világszerte csökkennek, az ivóvíz hiánya egyre gyakoribb. Dobróné dr. Tóth Márta szerint napjainkban elérkeztünk a kritikus ponthoz, és most, ha nem kezdünk el környezettudatosan élni, figyelni a vizeink minőségére, a vízhasználati szokásainkra, akkor a folyamat visszafordíthatatlan lesz. Ennek felismerésére és nyomatékosítására szolgálnak az egyetem előadásai, szakmai kirándulásai ebben a két napban.

„Olyan szakmai kirándulásokat terveztünk, ahol a szennyvíztelepen megláthatják a hallgatók, hogy hogyan történik a szennyvizeknek a feldolgozása, egyáltalán hogyan kerül a szennyvíz a lakossági csatornahálózaton keresztül a szennyvíztelepre, milyen feldolgozáson megy keresztül, míg kikerül a természetbe, és ott felhívják arra is a figyelmet, hogy az otthonunkban milyen hatással vagyunk a szennyvíz mennyiségére, illetve minőségére. Arra is felhívják a figyelmet, hogy hogyan lehet környezettudatosan olyan tisztítószereket használni, melyek a szennyvíz minőségi állapotára hatással vannak” – számolt be a programok egy részéről Dobróné dr. Tóth Márta.

A programokra elsősorban az intézmény hallgatóit és oktatóit várták, de szívesen fogadták a külsős érdeklődőket is. A Nyíregyházi Egyetem tavaszi szemeszterében a víz világnapja után, április 22-én a Föld világnapjával – májusban a madarak és fák napjával –, valamint a környezetvédelmi világnappal kapcsolatosan szerveznek többnapos projekteket, ahol számos látványos és érdekes programmal készülnek a résztvevőknek.