Hét szakdolgozat, hét rangos nemzetközi eredmény a vízi ökológia területéről
Kivételes elismerésnek számít, ha egy egyetemi hallgató szakdolgozatából nemzetközileg elismert kutatási eredmény születik. A Nyíregyházi Egyetemen az utóbbi években egyre több ilyen sikerről számolnak be az oktatók. A Környezet - és Természettudományi Intézetben prof. Dr. Szabó Sándor szakmai irányításával az elmúlt hét év szakdolgozataiból összesen hét rangos nemzetközi kutatási eredmény látott napvilágot.
Kiemelkedő nemzetközi kutatási eredményekkel büszkélkedhet a Nyíregyházi Egyetem a vízi ökológia területén. Az utóbbi években Prof. Dr. Szabó Sándor vezetésével a Környezet - és Természettudományi Intézet hallgatói összesen hét rangos szakdolgozatot készítettek, amelyek közül mindegyik nemzetközi elismerésben részesült. Az eredmények nemcsak az intézmény hírnevét növelik, hanem az itt végzett szakmai munka színvonalát is tükrözik.
Kiemelkedő kutatási eredmények
Az egyik legfrissebb és legjelentősebb eredmény Bartók-Fedor Noémi biológia-rajz szakos hallgató munkájához köthető, amely a Freshwater Biology tudományos folyóiratban jelent meg. A kutatás a vízi ökoszisztémák egyensúlyának fenntartásával foglalkozik, különös figyelmet fordítva arra, hogy a víz pH-értékének jelentős emelése hogyan befolyásolja az alámerült növények túlélési esélyeit. A tanulmány megállapította, hogy az alámerült növények képesek olyan mértéknem megemelni a víz pH-értékét, hogy ezzel akár teljesen megakadályozzák a szabadon úszó növények, mint például a békalencsék térhódítását.
A kutatás jelentősége
A vízi növények közötti stabil egyensúly fenntartása elengedhetetlen a sekély tavak és csatornák ökoszisztémáinak egészséges működéséhez. Az alámerült növények, mint például a tócsagaz és a süllőhínár, oxigént biztosítanak a vízben és növelik a biológiai sokféleséget. A szabadon úszó növények viszont sűrű szőnyegükkel leárnyékolják a vízfelszínt és az oxigénhiányos környezet létrehozásával képesek az alámerült növények pusztulását okozni. Ez a folyamat az élőhely ökoszisztémaszolgáltatásainak jelentős csökkenéséhez vezet. A kutatásból kiderült, hogy 9,5 pH felett a békalencsék fejlődése jelentősen lelassul, 10,0 pH felett pedig teljesen megáll. A hallgató laboratóriumi késérletéhez kapcsolódó terepi mérések igazolták, hogy a nyári hónapokban a pH akár 15 órán át is rendszeresen eléri azt a szintet, amely meggátolja a szabadon úszó növények terjedését. Ez az eredmény a tudomány és a gyakorlat szempontjából is jelentős, hiszen bizonyítottan segíthet a vizes élőhelyek kezelésében és megőrzésében.
Nemzetközi együttműködés
A kutatásba hazai intézmények és nemzetközi kutatócsoportok is bekapcsolódtak, így többek között németországi és horvátországi egyetemek is részt vettek benne. A Nyíregyházi Egyetem tudományos munkája ezáltal szélesebb alapokra helyeződött, tovább erősítve az intézmény nemzetközi elismertségét.
A Nyíregyházi Egyetemről a világ tudományos élvonalába
A Nyíregyházi Egyetem nemcsak kiváló oktatási lehetőségeket kínál, hanem olyan környezetet biztosít, ahol a hallgatók valódi tudományos tapasztalatokat szerezhetnek. A vizsgálatokat az egyetem országosan egyedülálló mezokozmosz laboratóriumában végezték el, melyben a kontrollált fény- és hőmérsékletviszonyok biztosításával akár többszáz akváriumból álló kísérletsorozatot lehet beállítani. Az itt végzett kutatások bizonyítják, hogy megfelelő mentorálással és tudományos kíváncsisággal egy szakdolgozat is hozzájárulhat a nemzetközi tudomány fejlődéséhez. A Q1-es besorolású publikációk elérése hatalmas elismerést jelent az egyetem számára. Prof. Dr. Szabó Sándor hangsúlyozza: "Ez a siker újabb bizonyítéka annak, hogy szorgalmas és kitartó munkával egyetemi hallgatóinknak is lehetősége van bekerülni a nemzetközi tudományos vérkeringésbe". A Nyíregyházi Egyetem olyan intézmény, ahol valós lehetőségek nyílnak a jövő tudósai számára és ahol az innováció, a kutatás iránti elkötelezettség valóban kézzelfogható eredményekhez vezet.
A hírt Kindrusz Emesétől a Nyíregyházi Egyetem kommunikációs munkatársától kaptuk.