A férfi és a női kapcsolatokra fókuszál a házasság hete idén február 7-e és 14-e között. A katolikus egyházban ez az az örök és időtálló kapcsolat, amiből megszületik a család. A közel két évtizede Angliából indult kezdeményezést ma már négy kontinens huszonegy országában ünneplik.
„Ezerszer is igen” – ez a mottója az idei évi házasság hetének. 2008 óta Magyarországon is nagy hangsúlyt kap ez az eredetileg Angliából indult kezdeményezés, amelyben keresztény egyházak és civil szervezetek fognak össze, illetve számos ismert közéleti személyiség is csatlakozik a programhoz. Ebben az évben február 7-e és 14-e között kerül fókuszba a házasság intézménye, illetve a család, az ehhez kapcsolódó örömök, valamint a hétköznapi problémák és azok leküzdése.
Közös elmélkedés
A szentmisékre vonatkozó szabályok betartásával várják a házaspárokat és az egymás iránt elkötelezett férfiakat és nőket a Szent Imre gimnázium kápolnájába kedden, szerdán és csütörtökön.
„A keddi, február 9-ei programban egy filmet fogunk megnézni a Svéd szerelem teóriája címmel, amibe bevontunk nagyon sok embert, hogy szinkronizáljuk. Ez csak itt, ebben a kápolnában lesz megnézhető, valamint azt követően lesz egy beszélgetés is, mivel a film elég provokatív. Szerdán egy zenés szerelmi elmélkedésre hívjuk a párokat, csütörtökön szintén fél hatkor pedig egy szentségimádásra, azt követően pedig a házaspárok megáldására kerül sor” – mondta Nagy Csaba, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye családreferense.
Segít az egyház
A koronavírus-járvány idején, a különböző korlátozások hatására a házastársak és a családok sokkal több időt töltenek együtt otthon, mint korábban. Ennek negatív és pozitív hatásai is vannak. Korábbi statisztikákból is kiderült már, hogy nagyobb ünnepek után, miután a családok sok időt voltak összezárva, megnövekedett a válások száma. Ez jelen helyzetben is így van. Az egyház ezekben a kérdésekben is tud segíteni, pár- vagy családterápiával, még mielőtt válás mellett döntenének a házastársak, illetve a prevenció is fontos hangsúlyt kap egy-egy férfiaknak és nőknek szóló foglalkozáson.
„Isten az emberiségre úgy tekint, mint az ő menyasszonya, mint a házastársa, és ha így éljük meg a házasságot, akkor igenis azt mutatom be a házasságomban, ahogy Isten szereti az embert” – tette hozzá Nagy Csaba atya.
A témával részletesebben is foglalkozunk a Nyíregyháza Most kedd esti adásában, február 9-én 18:30-tól.