Ötezer nyíregyházi kap felszólítást az önkormányzattól ezen a héten. Azok kapnak levelet, akik nem fizették be az építményadót, a helyi iparűzési vagy a gépjárműadót, vagy valamilyen pótlékbírságot. Az önkormányzat számára fontos ez a bevétel, többek között a tömegközlekedésre vagy az egészségügyi szolgáltatásokra fordítják.
Ebben az évben nem nőttek a helyi adók mértékei és nem szűkültek az adókedvezmények. Nem vezettek be új, helyi adónemet és települési adót sem, ennek ellenére viszont az adót minden érintettnek fizetni kell. Akik nem teljesítik ezeket önkéntesen, a végrehajtási eljárás megindítását kockáztatják. Annak érdekében, hogy ezt elkerüljék a nyíregyháziak, az önkormányzat ezen a héten postai úton levelet küld azoknak, akiknek tartozásuk van valamilyen adónemben.
„Ez Nyíregyházán jellemzően az építményadó, a helyi iparűzési adó, a pótlékbírság és a gépjárműadó. Ezekre az adókra koncentrálva küldtük ki a fizetési felszólításokat, annak érdekében, hogy minél hamarabb, önkéntesen teljesítve eleget tegyenek az adózóink annak a kötelességüknek, amelyet már korábban meg kellett volna tenniük, hiszen itt lejárt esedékességű adótartozásokról beszélünk” – közölte dr. Kása Brigitta, Nyíregyháza aljegyzője.
Online elérés
A nyíregyháziak az adófolyószámlájukat bármikor ellenőrizhetik elektronikusan is, ehhez cég- vagy ügyfélkapu regisztrációra van szükség. Ezen a lehetőségen kívül évente két alkalommal küld az adóosztály külön értesítőt a március 15-én és szeptember 15-én esedékes fizetnivalókról, illetve a lejárt esedékességű tartozásokról. A héten ötezer nyíregyházit szólítanak fel a tartozások befizetésére.
„Ezek az adók az önkormányzat saját bevételei, amiből költünk szociális ellátásokra, tömegközlekedésre, fejlesztésekre, hiszen a saját erőt is ebből tudjuk biztosítani, illetve minden más olyan tevékenységre, amely az önkormányzati feladatkörbe beletartozik, ilyen például az egészségügyi ellátás is” – tette hozzá az aljegyző.
Önkormányzati felszólítás
A helyi adóhatóságnak egyébként nem feladata a fizetési felszólítás kiküldése, a végrehajtás külön értesítés és határozat meghozatala nélkül is megindítható. Az önkormányzat azért küldi ki a leveleket ezen a héten, hogy az érintettek önkéntes teljesítéssel tudják befizetni a tartozásukat vagy indokolt esetben fizetési kedvezmény iránti kérelmet nyújtsanak be. Az adóhatóság szigorú végrehajtási eszközökkel élhet az adósokkal szemben, ilyen például az inkasszó, a letiltás vagy az ingó- és ingatlan-végrehajtás.