Hamarosan megkapják az értesítést a szülők, hogy gyermekük melyik óvodába nyert felvételt!
Szerdán kezdik a határozatok kiküldését.

Már javában tart az „Óvodafejlesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál - II. ütem” című TOP-os pályázat megvalósítása. A kivitelezési munkálatok többek között a Tas utcán is zajlanak, ahol az Eszterlánc Északi Óvoda Székhelyintézménye, valamint a 14. számú Bóbita Bölcsőde is megújul.

Összesen nyolc óvodát fejlesztenek, a Bóbita pedig egyedüli bölcsődeként korszerűsödik a 901 millió forintos projekt keretében. Jó hír a szülőknek, hogy korszerűsödnek a nevelési intézmények; amelyekben összegezték az óvodaköteles gyermekek és szüleik felvételi lapjait: az önkormányzati fenntartású óvodákba idén eddig mintegy 1100 gyermek jelentkezése érkezett be. Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere kiemelte:

Szerdán adják postára a kiértesítéseket, hogy melyik óvodába vették fel a gyermeket. Jelentkezni a gyermek lakóhelyéhez vagy a szülő munkahelyéhez legközelebbi intézménybe lehetett most is. Az esetek döntő többségében sikerült ezt megoldani, de minden kiderül majd a határozatokból, amit a szülők kézhez kapnak. Amennyiben változtatni szeretnének, akkor meg kell keresni az illetékes óvodát és egyeztetni kell.

Az önkormányzati bölcsődékben gondozott 716 gyermek közül 388 gyermek kezdi meg szeptemberben az óvodai ellátást. Jászai Menyhért hozzátette:

A sajátos nevelési igényű gyermekek szakértői igazolásaikat szeptemberben megvizsgáljuk és fontos, hogy mindenki megkapja majd a számára előírt képességfejlesztést – akár gyógytornászok, logopédusok is segítik az érintetteket. Igyekszünk minden gyermeket integráltan nevelni, de biztosítunk speciális csoportokat is a Búza, valamint a Kereszt utcai intézményekben.

Az önkormányzati fenntartású óvodákba idén eddig mintegy 1100 gyermek jelentkezése érkezett be. De a szám tovább bővül, hiszen most csak azok a szülők jelezhették beiratkozási szándékukat, akiknek gyermekük augusztus végéig betölti legalább a harmadik életévét.