Hamarosan érkezik a megemelt nyugdíj, mutatjuk a részleteket

Hamarosan utalják, illetve kézbesítik az emelt összegű nyugdíjat. A kormány a háborús infláció miatt döntött úgy, hogy a januári 5 után júliusban újabb 3,9 százalékkal emeli meg a nyugdíjakat. A több pénz januárig visszamenőleg jár és a 13. havi nyugdíjat is érinti. Így aki átlagnyugdíjat kap, csaknem 50 ezer forinttal több pénzhez jut most, mint júniusban – hangzott el az M1 Híradójában.

Februárban több mint tíz év után, újra megkaphatták a 13. havi nyugdíjukat az idősek, és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők. Azt megelőzően, év elején már öt százalékkal növelték a nyugdíjakat. Azért ennyivel mert, amikor erről döntöttek, ekkora mértékű inflációval számolt a kormány 2022-re.

Csakhogy február 24-én kitört az orosz–ukrán háború, a vártnál jobban kezdtek emelkedni az árak, nem csak nálunk, hanem a világban szinte mindenütt. Ezért a kormány úgy döntött, hogy január után júliusban megemeli az ellátás összegét.

További 3,9 százalékos nyugdíjemelés lesz július elejétől” – jelentette be április végén Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti, hogy gondoskodjék a nyugdíjak értékállóságáról.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy mintegy 2,5 millióan összesen 184 milliárd forint plusz pénzt kapnak a következő napokban.

 

Forrás: hirado.hu