Halak a szatyorban – Az elmúlt hetekben több vádiratot is benyújtottak állatkínzás miatt
Fotó: Illusztráció

A Nyíregyházi Járási Ügyészség az elmúlt hetekben több vádiratot is benyújtott állatkínzás miatt, mert a horgászok a kifogott halakat, nem ölték le, hanem azokat egy műanyag víz nélküli szatyorban tartották.

Az egyik ügyben a tiszakanyári férfi, az apagyi tóból fogott ki egy közel 5 kilogramm súlyú pontyot, majd azt egy nylonzsákba tekerte, és elrejtette. Amikor a halőr fél óra elteltével az állatot megtalálta, azt már nem sikerült a vízbe visszaengedni, mert elpusztult.

A másik ügyben egy nagyhalászi férfi Ibrány külterületén a Belfő csatornán horgászott engedély nélkül, és fogott ki 39 kisebb méretű halat, majd azokat élve megfelelő mennyiségű víz nélkül szállította, s ez a halak pusztulásához vezetett.

A halak védelméről kiadott rendelet szerint tilos a halak kínzása, a szabályosan kifogott halakat vagy azonnal, gyorsan és kíméletesen le kell ölni, vagy sérülést nem okozó módon kell tárolni. Kizárólag a 30 centiméternél kisebb állatot szabad élve, vízzel teli tárolóedényben elszállítani a vízpartról.

Mivel ezen szabályokat  a vádlottak megszegték mindketten állatkínzásért felelnek a bíróság előtt.

 

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség