Fürdő helyett Szindbád – Nyár végére elkészülhetnek a munkálatokkal
Fotó: Szarka Lajos

Szindbád néven újjáépül a Móricz Zsigmond Színház szomszédságában, a korábbi HEMO-ként ismert művelődési otthon. A többfunkciós, alapvetően a színház lehetőségeit bővítő intézmény nyár végére készül el. A bontás idején az építők ráleltek a korábbi Hungária Gőzfürdő medencéire, mely nem befolyásolja a munkákat.

Gyakorlatilag az étterem padlószerkezetének felbontása után találtuk ezt az építész műszaki leírásban már említett régi fürdőt, melyen látszik, hogy több medencéből álló csoport. Amennyire lehet feltártuk, de végülis a végleges padlóréteg alatt úgyanúgy megmarad, mint eddig is volt. Tehát különösebb problémát nem okoz ennek a jelenléte.

– tájékoztatta a terepszemlén a kivitelező a színház igazgatóját.

Bizarr a gondolat, de izgalmas lett volna meglovagolni a váratlan helyzetet. A pezsgőfürdőt pezsgős medencével újjáéleszteni a XXI. század közönségének. Viszont a tervekben étterem szerepel a korábban is e célt szolgáló földszinti nagyteremben.

Ez a terem, ahol most vagyunk, ez lesz az épület étterme. Itt a jobbra látható falazott rész mögött konyhai helyiségek lesznek, illetve ha kicsit tovább nézünk, ott a színház jegyirodája lesz a sarokban, fölötte pedig egy kávézó.

– a Szindbád beosztását már Kirják Róbert mutatta a kamerának.

Nagy kihívás. Gyakorlatilag november végén volt a munkaterület átadása. Július vége a szerződés szerinti műszaki átadás kezdete, augusztus vége a zárása. Gyakorlatilag egy teljes átépítés szerekezetileg is, és funkcionálisan is, kívül-belül, tehát az udvar és az épület.  Elég jól ki lett találva az építész koncepció. Funkcionálisan is vált az épület modern megoldásokkal. Tehát egy jól élhető, közösségi központ lesz valószínűleg.

- így reagált Som János, az IMBREX 95 Kft cégvezető tulajdonosa.

Som Jánostól nem idegen az épület, hiszen a szomszédban volt katona, és hosszú időn át a HEMO éttermébe járt ebédelni. A műszaki leírásban szerepelt, hogy egykoron csendőriskola, meg fürdő is volt az épületben, mégis meglepte a munkásokat, amikor kilapátolták a korábbi medencéket lépcsőstől. A találmány nem befolyásolja az építkezést, folytatják az újabb funkcióváltó korszerűsítést.

Lesz a konyhán, éttermen és jegyirodán túl emeleti rendezvényterem, kiállítóterem, 3D-s mozi, kávézó, az udvaron pódiumszínpad és elektromos töltővel ellátott parkoló. A kulturális negyed másfél éve tervezett épületének nagy attrakciója a színháztörténeti múzeum.

Olyan turisztikai vonzerővel bíró termet fogunk kialakítani, ami reményeink szerint a külföldi turistákat is ide fogja vonzani. Itt egy 36 férőhelyes, 3D-s mozi kerül kialakításra, ami különböző színházi korokat fog bemutatni. Emellett a teljes épület színházi relikviákkal, jelmezekkel, makettekkel lesz feldíszítve, tehát az egész épület egy színházi múzeum jelleget fog kapni.

- folytatta a bemutatót Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója.

A tervek szerint e hónap végén, vagy március elején végeznek a bontással, és kezdődik a látványos építkezés. Nyár végén lesz a Szindbád műszaki átadása, majd következik a termek-terek berendezése. A jegyiroda várhatóan az elsők között nyit. Régi nézőigény volt az, hogy a színházhoz közelebb kerüljön az iroda. Az idei VIDOR vendégei még nem élvezhetik a kerthelyiség színpadát, de a jövőben valamennyi nyári játszóhellyel egyeztetve alakul ki az új intézmény műsora.

A Széna, később Dessewffy, ma Bessenyei téri épület múltjáról a Nyíregyházi Naplóban olvashatnak, Illyés Gábor helytörténész tollából.