Függvények és mediánszámítás is szerepelt a matematika érettségi feladatok közt

Függvények és mediánszámítás is szerepelt a matematika érettségi feladatok közt
Függvények és mediánszámítás is szerepelt a matematika érettségi feladatok közt

A diákok emellett kaptak feladatot a háromszögek szögeiről és mértani sorozatokról is. Az érettségi második, hosszabb és összetettebb feladatokból álló részében valószínűség- és százalékszámítás, egyenletek és függvények is szerepelnek. Az érettségizők – ahogy azt a korábbi években megszokhatták – több szöveges feladatot is kaptak. A több témakört érintő feladatok között van olyan, ami az olimpiai játékokkal foglalkozik, de volt egy sétálóutcák lekövezésével kapcsolatos feladat is.

A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart.

A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldották meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatták meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces.

Az írásbeli ezen a szinten is két részből állt, és a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatták.

hirado.hu