Többször volt már Szpari játékos a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a forduló válogatottjában, olyanra azonban még nem volt példa, hogy négy labdarúgó is a legjobbak közé került. Vass Patrik, Zamostny Balázs és Debreceni Zalán is 7-es osztályzatot kapott a Szentlőrinc elleni meccs után, Fejér Béla pedig 8-ast, ezzel a 23. forduló legjobb játékosa lett. A kapus a hétvégi meccs elején büntetőt hárított, majd a hosszabbításban ziccert fogott, így nagy része volt abban, hogy nyert a Spartacus. Jól indult a tavaszi szezon, a csapat mindhárom mérkőzését megnyerte, és a hatodik helyen áll a tabellán. Vasárnap újabb fontos találkozó vár az együttesre Budaörsön. A házigazda mérlege vegyes, győztek Szolnokon, kikaptak a Pécstől, és legutóbb döntetlent játszottak az ETO-val.
- Az eddigi ellenfeleink közül a Budaörs az, mely a legtetszetősebben játszik, bár ez nem mindig látszik meg az eredményükön, csalóka, hogy a tabella hátsó harmadában vannak. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de szeretnénk újabb három pontot szerezni. Fontos, hogy az előző két meccsel ellentétben koncentráltabbak legyünk az elején - mondta Feczkó Tamás vezetőedző.
A Budaörs a 16. helyen áll a tabellán, ősszel 3-1-re a Nyíregyháza nyert Balmazújvárosban. Petneházi Márk és Galambos Ádám személyében korábbi Spartacus játékosok is erősítik a budaörsieket. A vasárnapi meccs 14 órakor kezdődik.