Felvidékről érkezett az új vezetőedző a röplabdásokhoz

A Fatum Nyíregyháza vezetése folyamatosan tárgyalt az elmúlt napokban, hogy megtalálja Leonidas Gaitanakis utódját a vezetőedzői posztra. A görög tréner helyett a csapatot a Szent Benedek ellen felkészítő Pampuch Csaba még nem rendelkezik a szükséges licenccel, így olyan edzőt kellett keresni, aki hosszú távon megfelel az előírásoknak. A választás a felvidéki Tomás Vargára esett. 

Az új vezetőedző röplabdás családban nőtt fel, szülei is edzők voltak. Ő maga is játszott, de sérülés miatt a tervezettnél korábban kellett befejeznie pályafutását. Ettől kezdve az edzősködésre koncentrált, elvégezte a szükséges iskolákat, és gyerekektől indulva végig járta a ranglétrát. Dolgozott a szlovák utánpótlás és a felnőtt válogatottnál is. A pozsonyi szakember a szlovák Extraligában kétszeres bajnok és kétszeres kupagyőztes lett a Strabag Bratislavával, majd a Szent Benedek Röplabda Akadémiához igazolt. Az idei szezonban a Komárno férfi csapatánál dolgozott, most pedig mindenben megállapodott vele a Fatum Nyíregyháza, így az MTK ellen már ő készíti fel a csapatot.