Felvételi és pályaalkalmassági a tanárképzésben, a Nyíregyházi Egyetemen
Felvételi és pályaalkalmassági a tanárképzésben, a Nyíregyházi Egyetemen

Június utolsó hetében kezdődnek a készségtárgyakkal kapcsolatos felvételik, illetve a pedagógusképzésben eddig is alkalmazott pályaalkalmassági vizsgálatok a Nyíregyházi Egyetemen.

 

A pályaalkalmassági vizsgálat során a tanárképzésben, a jelentkező előzetesen megküldött motivációs levele szolgál alapul. A fiatal írásban nyilatkozik arról, hogy nincs olyan betegsége, ami akadályozná felsőoktatási tanulmányai folytatását.

– hivatkozik az utasításra a Nyíregyházi Egyetem a felvételik kapcsán.

Továbbá arról, hogy nem szenved diszlexiában, diszgráfiában és diszkalkuliában, pszichés és mentális zavarban, és erre hivatkozva tanulmányai során nem kér felmentést. Vonatkozik ez a tanító, óvodapedagógus és csecsemőgondozó szakra jelentkező diákokra. Eddig személyes találkozás alkalmával, az elbeszélgetés során derült mindenre fény, idén az írásbeli nyilatkozat az alkalmasság alapja. Változott a készségtárgyakkal kapcsolatos felvételi módja is. A Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézete egyeztetett a társintézményekkel, eszerint fogalmazták meg a követelményeket.

Dr. habil. Szepessy Béla grafikusművész, a NYE Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója:

Gyakorlatilag minden online zajlik. Meghatározott feladatokat kapnak, amit el fognak küldeni arra az időpontra. Ez lényegében egy portfólió, ami tartalmaz saját munkákat, nyilván saját elképzeléseket, megfelelő adatok mellett természetesen, és tartalmaz egy kiadott feladatot is, amit meg kell oldani. Ez nyilván egy vizuális tervező jellegű feladat lesz. Van olyan intézmény, ahol önmagáról kell egy kis videót készíteni, amiben bemutatkozik. Mi is azt a megoldást választottuk - és azt is fogjuk kiírni -, hogy erre is van lehetőség.

A képalkotás alapszakra, illetve az osztatlan tanárképzés szakpárjaira várják a jelentkezőket. A Zenei Intézetben szintén tanárokat és népzenészeket képeznek.

Ferencziné Dr. habil. Ács Ildikó főiskolai tanár, a NYE Zenei Intézetének igazgatója:

Két részből fog állni egy felvételi vizsga. Lesz egy videó feltöltési lehetősége a jelentkezőknek. Itt mindenki a legjobb formáját mutathatja, tehát meghatároztuk, hogy melyek azok a területek, amelyekből otthon vagy meghatározott intézményben saját videófelvételt készítenek, és ezt feltöltik a számunkra. Ezt követően a megjelölt felvételi időpontokban online feleletre, szóbeli feleletre lesz lehetőségük, tehát személyesen is tudunk velük kommunikálni. Megpróbáltuk minimalizálni a követelményeket, tehát a társas éneket azt kivettük a felvételi követelményből, ill. a társas zenélés sem követelmény. Mellőzzük most a kamaraprodukciókat. Viszont azt kérjük, ha – pl. népzenei területen -, kamaraprodukcióval kívánnak megjelenni, akkor esetleg az eredeti, autentikus felvételt bekapcsolják, és ahhoz muzsikálnak hozzá saját szólamot. Így mégis egyfajta összhangzásban lehet hallani azt az előadandó művet, összeállítást, amelyet a felvételiző választott. De ami a kamaraéneket jelenti - tekintettel arra, hogy most nem igazán van mód a gyakorlásra –, ebben az évben kivettük. Amennyiben az online vonal azt fogja bírni - mert azt tapasztaljuk, hogy gyakran meg – megszakad, amikor tartjuk   hallgatóinkkal az órákat -, és szükség van megerősítésre, akkor természetesen az érdekükben biztos, hogy kérünk néhány hangot. Számítani kell arra, hogy hangközéneklés, blattolás is lesz. Meg tudjuk küldeni valós időben azt a néhány soros kottát, amit ő vissza tud énekelni.

A készségtárgyakkal kapcsolatos felvételik június utolsó hetében történnek a Nyíregyházi Egyetemen. Ebben az időben kell megküldeni a tanító, óvodapedagógus és csecsemőgondozó szakra jelentkezők pályaalkalmassági nyilatkozatát is.