Fájhat a feje a frontérzékenyeknek, változékony idő valószínű

Továbbra is egymást váltogatják az időjárási frontok, amelyek hatására ma változékony, időnként szeles idő valószínű a sokévi átlagnál magasabb hőmérsékletekkel – írják az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Az összefüggő felhőzet délelőttől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken, mögötte gyorsan vonuló felhőtömbök zavarják a napsütést. Összességében több helyen várható időszakos csapadék: reggel, délelőtt még eső, a gyorsan vonuló felhőkből már inkább záporok.

A délutántól északnyugatira forduló szél az északi megyékben megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, másutt élénk széllökésekre kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de az északnyugati határnál ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.

 

Átmeneti kisebb szünetet követően napközben ismét erőre kap a nyugati, majd északnyugatira forduló szél, amelyből – a magasabban fekvő helyek mellett – kiemelten az északi harmadban záporok környezetében is előfordulhatnak 70-80 kilométer per órát meghaladó széllökések.

Forrás: hirado.hu