Zárjuk heti hírösszefoglalónkkal a hétvégét.
Zsebibabák minden mennyiségben – Már láthatók a Nyíregyházi Állatpark kenguru bébijei!
Az országban csak itt látható vörös óriáskenguru kölykök mellett a szomszédságukban élő Benett-kenguruknál is több apróság látott napvilágot. A Nyíregyházi Állatpark különlegessége, hogy földrészenként mutatja be az állatvilágot, s természetesen, Ausztrália területén a dingók, emuk, kakaduk és kacagójancsik mellett, a kontinens legikonikusabb lakói, a kenguruk is láthatók.
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek kedden Nyíregyházán
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek kedden Nyíregyházán, több helyszínen. Az Önkormányzat tizedik alkalommal hirdetett irodalmi pályázatot a középiskolásoknak, az eredményhirdetést követően Toma András, az utolsó volt magyar hadifogoly emléktáblája előtt hajtottak fejet, majd késő délután a volt MSZMP pártszékház előtti emlékműnél koszorúztak. Február 25-e az országgyűlés 20 évvel ezelőtti döntése értelmében a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emléknapja.
Nagyrendezvények Nyíregyházán – Programok sorozatát nyitotta meg hétvégén a Disznótoros!
Hét nagyrendezvényt 42 millió forinttal támogat a 2020-as esztendőben is Nyíregyháza városa. Emellett egyéb finanszírozású programok is lesznek, mint például a VIDOR Fesztivál.
Idén ünnepli ötvenedik születésnapját a Sóstói Múzeumfalu – Jubileumi programok!
A Sóstói Múzeumfalu idén ünnepli 50. születésnapját. Az esztendő programjairól és a jubileumi eseménysorozatról tartottak sajtótájékoztatót.
Dr. Kovács Ferenc: „Megépítjük a körforgalmat a Korányi Frigyes utcán!”
Megépíti az Önkormányzat a körforgalmat a Korányi utcán! Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a facebook oldalán jelentette be a hírt. Mint írta, bár az ott lakók egy részének finoman szólva sem volt segítőkész a hozzáállása a beruházáshoz, a városvezetés mégis úgy döntött, hogy Nyíregyháza teljes lakosságának érdekeit veszi figyelembe.️
A civil szervezetek támogatásáról is döntött a közgyűlés csütörtökön
A légszennyezés csökkentése és a levegő minőségének javítása érdekében nyújtott be határokon átívelő pályázatot az önkormányzat – ezzel kezdődött a csütörtöki közgyűlés. A második februári testületi ülésen döntöttek a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosításáról és a helyi önszerveződő közösségek támogatásának rendjéről szóló pályázatok elbírálásáról is. Az ülésen elhangzott: megépíti az önkormányzat a Korányi – Csaló köz kereszteződésében a körforgalmat és idén már március első hetében elindul a zöldhulladék elszállítása a családi házas övezetekben.
Megújul a Nyíregyházi Egyetem és a megye legrégebbi zenei, kulturális fesztiválja, a FŐHE
Megújul az egyetemi zenei fesztivál! Idén tavaszra megújul a Nyíregyházi Egyetem és a megye legrégebbi zenei, kulturális fesztiválja a FŐHE.