Dr. Kovács Ferenc: „Megépítjük a körforgalmat a Korányi Frigyes utcán!”

Megépíti az Önkormányzat a körforgalmat a Korányi utcán!

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a facebook oldalán jelentette be a hírt. Mint írta, bár az ott lakók egy részének finoman szólva sem volt segítőkész a hozzáállása a beruházáshoz, a városvezetés mégis úgy döntött, hogy Nyíregyháza teljes lakosságának érdekeit veszi figyelembe.️ Idézzük:

Kisajátítással szerezzük meg a hiányzó 1901 négyzetméternyi földterületet, így biztonságos, korszerű csomóponttá alakítjuk a Korányi – Csaló köz forgalmas kereszteződését.

 

A polgármester hozzátette: a tervek szerint a kivitelezési munkálatokat igyekeznek nyáron, az iskolaszünet alatt elvégezni. Közösségi média bejegyzését a következő szavakkal zárta:

Ugyanakkor köszönetemet fejezem ki azoknak, akik a város érdekében jelképes összegért hajlandóak voltak lemondani a földterület-tulajdonrészükről azért, hogy a fejlesztés megvalósulhasson.