Vadonatúj, korszerű IC+ kocsikkal szerelte fel a Nyíregyháza felé közlekedő IC járatokat a MÁV. A vasúttársaság ma sajtótájékoztatón mutatta be a Szolnokon készülő vagonokat. A kocsik nemcsak kényelmesek, minden üléshez saját konnektor és USB-töltő tartozik, a WC-k kismamák és fogyatékkal élők számára is könnyen használhatók, illetve kerékpárszállításra is alkalmasak.
Vadonatúj InterCity+ kocsikkal indult ma a Dália IC Nyíregyházáról. A mozdony korszerű, vidám színekkel kialakított, kagylóülésekkel felszerelt kocsikat húzott. A családok számára kis boxokat készítettek, minden üléshez saját konnektor és USB-csatlakozó tartozik, a WC-t kismamák és mozgáskorlátozottak is használhatják, sőt azokra is gondoltak, akik biciklijüket szeretnék magukkal vinni.
Kormányos László vezérigazgató-helyettes kiemelte:
„A MÁV 2030-as stratégiájában meghirdette, hogy az utasok számára egy korszerű, rövid eljutási időt biztosító, kiszámítható szolgáltatást nyújtson és ennek keretében nemcsak a pálya megújítása, az állomások felújítása, az utastájékoztatás- és értékesítési rendszer megújítása, hanem az utazási komfort javítása is szükséges. Ezek az IC+ hazai gyártású vasúti kocsik minden tekintetben a mai kor elvárásainak megfelelnek.”
Az új IC+ kocsik a MÁV Szolnoki Járműjavítójában készülnek. Jelenleg már 36 IC+ kocsi közlekedik a vasúti vonalakon és a MÁV célja, hogy néhány év alatt 340 ilyen modern kocsi szavatolja a kényelmes, biztonságos utazást.
Vinnai Győző azt is elmondta:
„Halk, kényelmes, internettel, klímával felszerelt, gyors IC kocsiban utazhatunk.”
Az új IC+ kocsikat ma sajtótájékoztatón mutatták be, Tokaj és Nyíregyháza között. A térség országgyűlési képviselője azt mondta, a fejlesztés az egész térséget szolgálja.
„A kormány és a MÁV-Start Zrt. Kelet-Magyarországot is fejleszteni akarja, és büszkék vagyunk, hogy Kelet-Magyarországon is megjelennek a Nyíregyháza–Budapest vonalon ezek az IC kocsik.”
– tette hozzá Vinnai Győző országgyűlési képviselő.
A MÁV ráadásul Nyíregyháza vonalon 17 első osztályú bisztrókocsi üzembe állítását is tervezi az IC szerelvényeken. A mai sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy évente 2,7 millió utas fordul meg a megyeszékhelyhez kötődő vasúti vonalakon. A kötött pályás közlekedés fejlesztésétől azt várják, hogy jó hatással legyen a gazdaságra és a turizmusra is.
Dr. Ulrich Attila Nyíregyháza MJV alpolgármestere azt nyilatkozta:
„Fontos, hogy ha valaki idejön Nyíregyházára és teljesen mindegy, hogy milyen célból, akár turistaként is, akkor bármilyen közlekedési infrastruktúrában, olyan helyzetben találja magát, ami az igényeinek megfelelő.”
A MÁV nemcsak az utazás minőségét kívánja a következő években gyökeresen fejleszteni. Az az ígéret hangzott el, hogy a sínhálózat fejlesztésének köszönhetően a Nyíregyháza–Budapest közötti távolságot 2 óra 30 percen belül fogják megtenni az IC vonatok, ami már valóban versenyképes lesz a személygépkocsival történő közlekedéssel szemben.