Eredeti kisfilmet készített a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium osztálya

Kiemelkedően jó, eredeti kisfilmet készített a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium 10. zm. osztálya a „Fedezd fel Európát” elnevezésű videópályázatra, melyet a szakmai zsűri első díjjal jutalmazott!

A római szerződés aláírásának 60. az ERASMUS+ program 30. évfordulójára az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája, a Miniszterelnökség és a Magyarországi Europe Direct tájékoztató irodák közösen hirdették meg a Magyarország uniós tagságának előnyei c. pályázatot. Az országos léptékek mellett a pályázatnak az is célja volt, hogy a fiatalok feltérképezzék saját előnyeiket, hogy mit hozott a családi, iskolai, lakóhelyi közösségük számára a gazdasági és politikai unióhoz tartozás.

A nyíregyházi gimnazisták – tanáraik segítségével – iskolájuk adottságaikra alapozva szerkesztették és töltötték meg tartalommal a mintegy két perces kisfilmet, mely egyöntetű sikert aratott. Jutalmul elutazhatnak Strasbourgba az Euroscola-napra.

A márciusi rendezvény egy szimulációs játék lesz, amelynek során a középiskolások belebújhatnak a képviselők bőrébe. Az Európai Parlament plenáris üléstermében mérik majd össze tudásukat az egész napos programon a többi 27 tagállam 16-18 éves diákjaival. Valójában egy döntéshozatali folyamatot modelleznek le angol-német vagy francia tudásukat használva.