Krúdy-nap – Nyíregyháza-szerte megemlékeztek a város szülöttéről
Idén is egész napos programsorozattal idézték fel Krúdy Gyula életét és munkásságát Nyíregyházán. Pénteken a város három, az íróhoz kötődő belvárosi helyszínén tartottak megemlékezést és koszorúzást, a kulturális intézmények pedig kiállításokkal, filmvetítéssel és további programokkal várták az érdeklődőket.
Krúdy Gyula szülőháza előtt állunk, jómódban, szeretetteljes légkörben nevelkedett. A ház, ahol felnőtt, ma már nincs meg, a Szent István utca 42. szám alatt állt. L alakú, sárga színűre meszelt ház volt.
A szülői ház oltalma címmel Krúdy Gyula gyermekkorának helyszínét és családi életének részleteit idézték fel a Kossuth gimnázium diákjai a Szent István utcai szülőháznál. Nyíregyháza-szerte egész nap több helyszínen is programokkal emlékeztek az íróra pénteken.
Október Krúdy hónapja
A megemlékezés Krúdy egykori iskolájánál, a Kossuth gimnáziumnál folytatódott, ahol novelláiból idéztek. Mint elhangzott, október Nyíregyházán Krúdy hónapja, ilyenkor történetein keresztül mintha újra hazatérne a városba. Ahogy maga fogalmazott: „Minden írásomból kitűnik, hogy nyíregyházi vagyok, aki büszke származására.” A nyírségi táj, Sóstó és a város is visszatért műveiben. A délelőtti program a Bessenyei téri Krúdy-szobornál folytatódott. A Krúdy Gyula Gimnázium tanulói a Szindbád megérkezett című műsorukkal a századforduló hangulatát idézték meg. A diákok örömmel vállalták a szereplést.
Krúdy Gyula az iskolánk névadója, a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumból jöttünk, és azt gondolom, hogy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy mi adhattuk elő ezt a gyönyörű műsort
– emelte ki Antal Szabolcs Lőrinc, a Krúdy Gyula Gimnázium 11. C osztályos tanulója.
Örök érvényű gondolatok
A Bessenyei téren Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet. Szólt Krúdy nyíregyházi kötődéséről és arról is, miért hatnak ma is az írásai.
Írásaiban egy olyan Nyíregyháza elevenedik meg, amelyet mi már nem ismerhetünk. A századforduló hangulata, a régi polgári világ, az egykori vendégfogadók, a különös emberi sorsok és mindennapok apró pillanatai. Krúdy mindezt olyan érzékletességgel és gazdag képzelőerővel örökítette meg, hogy olvasóként szinte magunk előtt láthatjuk a régi várost. Művei azonban ennél jóval többet jelentenek egy letűnt kor megörökítésénél. Az emlékezésről, az emberi kapcsolatokról, az idő múlásáról, a vágyakról és az élet szépségeiről mesélnek. Olyan érzésekről, amelyek száz év elteltével is ismerősek számunkra
– fűzte hozzá az önkormányzati képviselő.
A megemlékezések végén az önkormányzat, valamint a város oktatási és kulturális intézményeinek képviselői is elhelyezték virágaikat és koszorúikat. A Krúdy-naphoz több program is kapcsolódott. A könyvtárban kiállítás és régi felvételek, a Kállay Gyűjteményben gasztronómiai program, a Krúdy Art Moziban pedig filmvetítések várták az érdeklődőket.


